A lázadás szélére jutott a balsorsú Apollo–7 legénysége
2023. október 11. 09:05 Múlt-kor
Korábban
A nátha veszélyei
A korábban megállapított szabályok szerint az Apollo–7 nem szállhatott fel, ha a floridai Cape Canaveral kilövőállásnál a tenger felől erős szél fújt. A kilövésre kijelölt napon, 1968. október 11-én azonban az erős szél ellenére a földi irányítás úgy döntött, végrehajtják a kilövést. Schirra nem volt boldog, és a helyzet csak romlott, miután az első űrben töltött napon súlyos megfázással ébredt.
A zéró gravitációban a váladék ugyanis nem távozik az orrjáraton, mint a Földön, hanem egyszerűen bent reked az orrban és az arcüregben. Amikor megpróbálta kifújni az orrát, erősödő fájdalmat érzett a fülében. „A takaros kis űrhajónk hamar használt zsebkendőtárolóvá vált” – mondta később Cunningham.
A személyzet arra kéri a tévénézőket, küldjék továbbra is a képeslapokat és leveleket
A nátha súlyosbodásával Schirra egyre barátságtalanabbul viselkedett a földi irányítással – nem akarta például bekapcsolni a kamerát egy tervezett televíziós adáshoz, amíg el nem végeztek egy precíziós tesztet a hajtóművel, végül azonban beleegyezett. Az igazán nagy konfliktus akkor tört ki, amikor a küldetés végéhez közeledve Schirra közölte az irányítással, hogy egyikőjük sem fogja viselni sisakját a landoláskor.
Indoklása az volt, hogy be kell tudniuk fogni az orrukat (eddigre mindhárom űrhajós elkapta a betegséget, miután 11 napja össze voltak zárva egy légtérben), hogy ne szenvedjenek dobhártyaszakadást a földet érés során. Az irányítás amellett kardoskodott, hogy a sisakok szükségesek arra az esetre, ha valamilyen véletlen folytán nyomáscsökkenés következne be a kabinban, Schirra azonban figyelmen kívül hagyta az utasításokat. Az Apollo–7 személyzete végül sikeresen landolt sisak nélkül október 22-én az Atlanti-óceánon, Bermudától mintegy 370 kilométerre délnyugatra.
Az Apollo–7 kabinja a landolás után
Ehhez hasonló „lázadás” ezután nem fordult elő semmilyen űrrepülésen egészen az 1973-as Skylab 3 űrállomás-misszióig, amelynek személyzete 24 órára lekapcsolta kommunikációs berendezéseit, hogy így tiltakozzanak az óriási munkaterhelés ellen, amelyet a földi irányítás rájuk rótt. Schirra a NASA-tól való távozását követően a későbbi Apollo-küldetések egyik televíziós kommentátora lett, továbbá az Actifed nevű nátha elleni gyógyszer reklámarca – ezt a terméket használta az űrben is. A földi irányítással szemben tanúsított engedetlenség miatt a két másik űrhajós, Cunningham és Eisele többé nem járhatott az űrben.
Az Apollo–7-en történtek igazságához hozzátartozik, hogy ekkoriban még kevésbé értette a tudomány a zéró gravitáció és a magas nyomású környezet által előidézett pszichológiai hatásokat, amelyeket azonban napjaink űrrepülései során figyelembe vesznek az illetékesek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap