A kínai elnyomás már az életét fenyegette, ezért örökre elhagyta szülőföldjét a dalai láma
2022. március 31. 15:50 MTI
Már napok óta tartott a tibeti nép kínaiak ellen vívott fegyveres felkelése, amikor 1959. március 17-én, este 10 óra előtt néhány perccel egy katonának öltözött, húszas éveiben járó fiatalember tört át a fővárosban, Lhászában összegyűlt tömegen. Két héttel később, március 31-én hosszú, átgyalogolt éjszakák után lépte át a tibeti-indiai határt a dalai láma.
Bár korábban is fagyos volt a viszony, 1955-ben még Mao Ce-tunggal is találkozott a dalai láma
Korábban
Miután Lhászát elhagyta, kíséretével először a Kyichu (Lhásza) folyó felé haladt, hogy rokonaihoz és munkatársaihoz csatlakozva folytassa útját a menedéket jelentő India felé.
Két hét éjszakai gyaloglás, és a Himalája hegyvonulatain történő átkelés után 1959. március 31-én lépte át a tibeti-indiai határt Tendzin Gyaco, a tizennegyedik dalai láma.
Miután a kommunista Kína 1950-ben megszállta Tibetet, azonnal hozzálátott a tartományi státuszba süllyedt ország politikai, vallási és társadalmi berendezkedésének gyökeres átalakításához.
A kiválasztott gyermek
A tibeti gerillák már 1956 óta küzdöttek a megszálló csapatok ellen az ország különböző régióiban, 1959-ben pedig a fővárosra is átterjedtek a harcok.
Amikor a tibetiek megtudták, hogy a kínai hadsereg testőrök nélkül hívta meg egy színházi előadásra a dalai lámát, március 10-én – tartva attól, hogy a kínaiak le akarják tartóztatni – mintegy 300 ezren gyűltek össze az ország legfőbb vallási-politikai vezetőjének nyári rezidenciája, a Norbulingka környékén.
A dalai láma nyugalomra buzdító szavai ellenére a tömegtüntetés napokon belül fegyveres felkelésbe torkollott.
A dalai láma 1997-es washingtoni látogatása (Kép forrása: Wikipédia/ John Mathew Smith & www.celebrity-photos.com/ Laurel Maryland, USA/ CC BY-SA 2.0)
Az ellenállást az óriási létszámfölényben lévő kínai katonai erők napokon belül leverték. Az ezt követő megtorlás során tibetiek tízezreit küldték munkatáborba, vagy végezték ki, a dalai láma testőreit pedig nyilvánosan agyonlőtték.
A Norbulingkát az összecsapások alatt mintegy 800 tüzérségi lövedék találta el, és a kínai katonák emellett számos kolostort is a földdel tettek egyenlővé.
Mintegy 80 ezer tibeti kényszerült elhagyni szülőföldjét. A dalai láma végül a pakisztáni határ közelében fekvő Dharamszalában talált menedékre, és itt alakította meg emigráns kormányát.
A tibeti buddhista vezető sohasem térhetett vissza hazájába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.