A kilencedik Everest-expedíció második hullámaként ért fel a csúcsra Hillary és Tendzing
2019. május 29. 10:01 Múlt-kor
„Nos, George, megfogtuk a gazfickót!” - így foglalta össze röviden Edmund Hillary hegymászó barátjának, George Lowe-nak a Mount Everest meghódításának történelmi tényét 1953. május 29-én, 11.30 perckor.
Korábban
A „gazfickót” egy brit mérnökről és geodétáról Sir George Everestről neveztél el, aki mellesleg India első feltérképezéséből is kivette a részét. Névadókhoz méltóan, a britek voltak az elsők, akik megpróbálkoztak a világ legmagasabb csúcsának a meghódításával is. Bár az 1922-es expedíció sikertelenül végződött, George Finch-nek sikerült egészen 8320 méterig felmásznia.
A két évvel későbbi csúcstámadás már emberéleteket követelt: két legendás hegymászó George Mallory és Andrew Irvine rejtélyes körülmények között, 8450 méteres magasságban eltűnt. Tulajdonképpen még ma is vita tárgya, hogy vajon feljutottak-e a világ tetejére vagy sem.
Mallory és a Mount Everest halálos „csúcstalálkozója” idején az új-zélandi Edmund Hillary még csak öt éves volt. Hillary vonzalma a hegymászáshoz 16 éves korában kezdődött egy a Mount Ruapehu vulkánhoz indított kirándulásnak köszönhetően.
Miközben méhészként kereste a kenyerét, az ambiciózus fiatalemberből lassan profi hegymászó lett, aki élete nagy lehetőséget 1953-ban kapta meg, amikor beválogatták az 1953-as brit Mount Everest expedíció tagjai közé.
Az 1953-ban a Mount Everestre indított expedíció már a kilencedik próbálkozás volt a sorban, amelynek célja a világ legmagasabb pontjának meghódítása volt. Az oxigénpalackokkal felszerelt csapat április és május folyamán fokozatosan, táborról-táborra haladt a csúcs felé.
Az első csúcstámadást Tom Bourdillon és Charles Evans nevéhez fűződik, akik május 26-án indították el akciójukat. A hegymászó páros 100 méterre volt a csúcstól, de légzőkészülékük, amely az éltető oxigént pumpálta szervezetükbe, csődöt mondott, így a kimerült alpinistáknak vissza kellett fordulniuk
A „második hullám” Tendzing Norgaj nepáli serpa hagymászó és Edmund Hillary, aki két órával a nagy menetelés előtt még a csonttá fagyott bakancsát melegítette, azonban sikerrel járt és május 29-én 11.30 perckor felért a világ tetejére, a 8848 méter magas csúcsra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap