A kegyetlenség keresztje
2018. május 17. 09:31 Múlt-kor
Korábban
Korbácsolás és hatalmas szögek
A rómaiak a provinciák lázadó zsidó lakosságát gyakorta végezték ki keresztre feszítéssel. Syria provincia kormányzója, Publius Quinctilius Varus az Kr. e. 1. század végén kétezer júdeai zsidó lázadó számára jelölte ki a keresztre feszítést halálnemként, Titus császár Kr. u. 70-ben pedig a Jeruzsálem ostroma alatt ejtett zsidó foglyokat küldte keresztre, hogy az ostromlott város megfélemlített lakossága könnyebben megadja magát – tudjuk meg Josephus Flaviustól.
Mivel a zsidókat vallási törvényeik szerint el kellett temetni, és a rómaiak Jézus idején sem szerették volna az elégedetlenséget szítani, a zsidó keresztre feszítetteket még aznap levették a keresztről. A keresztre feszítést mindig kínzás – elsősorban korbácsolás – előzte meg, amelynek során a fizikai állapot legyengítésével paradox módon lerövidítették az áldozat haláltusáját – nem volt ez másként Jézus esetében sem. Az elítélt azonban a keresztény ábrázolásokkal ellentétben csak a keresztgerendát (patibulumot) vitte a helyszínre. Az áldozat karjait szétfeszítették, és hatalmas szögekkel vagy kötelekkel a keresztgerendához rögzítették. Általában ugyanígy jártak el a lábak esetében is. Ezt követően a patibulumot a már felállított oszlophoz, a cruxhoz illesztették. A fulladás mellett a keresztre feszített halálát okozhatta (illetve külön-külön is hozzájárulhatott annak beálltához) szívritmuszavar, vérveszteség, vérmérgezés, merevgörcs, tüdőembólia, hipovolémiás sokk, acidózis és a kiszáradás is.
A keresztre feszítésről tanúskodó egyetlen csontbizonyítékot 1968-ban Vassziliosz Tzaferisz görög régész találta meg Jeruzsálemben. Az osszárium felirata szerint a Kr. u. 1. században élt elhunyt neve Yehohanan ben Hagkol volt. A 24-28 évesen elhalálozott férfi jobb sarokcsontjából hosszú szög állt ki, amely egy olajfadarabhoz szegezte a lábat. A csontokat megvizsgáló Nicu Haas egyértelműnek vette, hogy Yehohanant keresztre feszítették, ugyanis a szöggel átlyuggatott sarokcsont mellett a csuklókon is szögbemenetre utaló nyomokat talált, valamint a crurifragium eljárás során alkalmazandó lábtörést is megállapította. A maradványokat 1980-ban újra elővették, és a modernebb kutatások már vitatták a korábbi megállapításokat. A patthelyzetig jutó vitát máig nem oldották meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 19:05
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 14:20
- Az egyiptomi szultánt is lenyűgözte Assisi Szent Ferenc buzgalma és bátorsága 09:55
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége 09:05
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása tegnap
- Rákóczi halála után sem térhetett haza Rodostóból Mikes Kelemen tegnap
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái tegnap
- Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum tegnap