A Holdon 50 éve begyűjtött, érintetlen kőzetmintákat vizsgál meg a NASA
2019. június 27. 13:34 MTI
A több ezer kőzetet és talajmintát az Apollo-program keretében gyűjtötték be még 50 éve, azóta azonban most először vizsgálják majd meg őket.
Korábban
A mintákat a houstoni Johnson Űrközpontban készítik elő, hogy átadják tanulmányozásra egy kilencfős amerikai kutatócsoportnak – olvasható a brit The Independent hírei közt.
A kőzeteket, melyeket 1969 és 1972 között hoztak haza az űrhajósok, jövőre fogják elemezni.
Júliusban lesz pontosan ötven éve, hogy az Apollo-program első űrhajósai, Neil Armstrong és Edwin Aldrin a Holdon landoltak, Ryan Zeigler kurátor szerint azonban az egybeesés pusztán a véletlen műve.
A vizsgálathoz a csaknem négyszáz kilogramm Holdról származó kőzetet szétválogatják, és a legjobb darabokat elemzésre küldik majd a kutatócsoporthoz.
A houstoni labor munkatársai most azon dolgoznak, hogy lehet a kőzeteket úgy megtisztítani, hogy semmilyen kár ne keletkezzen bennük.
Néhány talaj- és kőzetminta még egyáltalán nem érintkezett a Föld légkörével,
ugyanis még a Holdon vákuumos lezárásra kerültek, majd lefagyasztva vagy héliumban hozták a Földre, és azóta elzárva tartották őket.
Zeigler elmondta, hogy a tudomány eszközei rengeteget fejlődtek az elmúlt ötven évben, ezért most sokkal alaposabb vizsgálatokat lehet majd végezni.
A teljes Apollo-program keretében hazahozott minták száma eléri a százezret. Bár az utóbbi évtizedekben a figyelem a Hold felfedezése helyett inkább a Mars kutatására irányult, a NASA terve, hogy 2024-ben ismét embert juttasson a Holdra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.