A hírnév ellenére mindvégig szerény maradt Schlosser Imre, a sokszoros gólkirály
2024. július 18. 09:05 MTI
65 éve, 1959. július 18-án hunyt el Schlosser Imre, az első magyar futballsztárok egyike, az egyetlen 13-szoros magyar bajnok labdarúgó, sokszoros gólkirály. 318 bajnoki mérkőzésén 417 gólt szerzett, és ezzel ma is előkelő helyen szerepel a bajnoki góllövők örökranglistáján.
Schlosser Imre
Korábban
A karikalábú Slózi, ahogy a szurkolók becézték, a magyar futball hőskorának legendás alakja, az első világszerte ismert és elismert magyar labdarúgó volt. Tizenhat évesen lett a Ferencváros második csapatának igazolt játékosa.
Három mérkőzés után már az első csapatban játszott, igaz csak egy mérkőzésen, egy sérült csatár helyén. A ballábas támadó három hónap után került vissza a kezdőbe a balszélső posztján, s abban az évben már bajnokságot is nyert.
A következő nyolc évben hatszor volt a zöld-fehér bajnokcsapat tagja, a drukkerek ekkoriban a Fradi-pálya és a teniszpálya közti rövid szakaszt Slózi utcának nevezték. 1911. február 12-én, amikor felavatták a Ferencváros Üllői úti stadionját, az MTK elleni meccsen ő vette be először az ellenfél kapuját, csapata végül 2-1-re győzött.
Schlosser 1915-ben a nagy vetélytárs MTK játékosa lett, miután a legenda szerint a Ferencváros elnökétől egyszer a szokásoson felül még két tiszteletjegyet kért, de nem kapott. Az ezt követő vitában taknyosnak nevezték, amin úgy megsértődött, hogy azonnal távozott, és bekopogtatott a Hungária körúton.
Mindez az első világháború idején történt, s annyira nagy hírnek számított, hogy még a frontról érkező jelentéseket is háttérbe szorította az újságok címlapjain. A kék-fehéreknél az első évben 16 mérkőzésen 38 gólt rúgott, ennél jobb eredményességi mutatója magyar játékosnak azóta sincs.
Az MTK-val szintén hatszor lett bajnok, ezután Svédországban és Lengyelországban vállalt edzői munkát, majd Ausztriában a Wiener AC-ben is megfordult játékos-edzőként, aktív pályafutását pedig 1926-ban a Ferencvárosnál fejezte be, az első professzionalista magyar bajnokcsapat tagjaként.
318 bajnoki mérkőzésén 417 gólt szerzett, ezzel ma is előkelő helyen szerepel a bajnoki góllövők örökranglistáján. Hétszeres gólkirály és tizenháromszoros bajnok, utóbbi vélhetőleg megdönthetetlen rekord.
Az MTK hazai közönsége 1929-ben – a kép jól szemlélteti a futball iránti rajongást, noha Slózi ekkor már nem volt a csapat tagja (kép forrása: Fortepan / Fortepan)
A válogatottban húsz évig, 1906 és 1926 között, 17-től 37 éves koráig játszott (utóbbival sokáig korelnöknek számított) és 58 gólt jegyzett. Az első magyar labdarúgó volt, aki elérte az 50. válogatottságot, összességében pedig – saját feljegyzései alapján – 75 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben (a hivatalos statisztika 68 válogatottságot tart számon).
Slózi 1911-ben Svájc csapatának hat gólt rúgott, 1912-ben Oroszország legjobbjainak ötöt lőtt, mesterhármast háromszor ért el. A címeres mezt utoljára 1955-ben a 100. magyar-osztrák mérkőzésen, a Népstadionban húzta magára, a 104 ezer fős közönség előtt ő végezte el a kezdőrúgást. A nagyszerű futballista 1959. július 18-án hunyt el.
A görbe lábaival a karikaturisták kedvencének is számító Slózi népszerűsége a mai filmsztárokéval vetekedett. Sokan vidékről csak azért utaztak fel Budapestre, hogy Schlossert játszani lássák. Az emberek nem egyszer vállukon vitték haza a csatárt vagy éppen kifogva a lovakat maguk húzták az őt szállító kocsit városszerte.
„Nemzeti kincsnek” tekintették, versek születtek róla és hozzá, neveztek el róla cipőpasztát és versenylovat, könyveket írtak és filmet forgattak róla. Ő maga szerény, kedves ember maradt, mindenki szerette és tisztelte – jellemző, hogy halála után két kőfaragó rajongója ingyen készítette el sírkövét, amelyen ez szerepel: Slózi. 75x a hazáért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között 15:05
- Fokhagymával és pálinkával is próbáltak védekezni az emberek a kolera ellen 12:20
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek 10:30
- Milánót is elfoglalta volna, de megsemmisítő vereséget szenvedett a svájci hadsereg tegnap
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére tegnap
- Az őrökről leszedett német egyenruhában szöktek meg az amiens-i börtön foglyai tegnap
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit 2024.09.12.
- Nem vette át a diplomáját Stanisław Lem, mert nem akart katonaorvosként szolgálni 2024.09.12.