A harcosokkal egyenrangúnak tekintették az állapotos nőket az aztékok
2021. július 12. 18:38 Múlt-kor
Korábban
Szextilalom és oposszumfarok
Talán meglepő, de a bábák szexualitás terén meglehetősen megengedőnek bizonyultak. Úgy vélték, a túlzott önmegtartóztatás gyengítheti és beteggé teheti a gyermeket, így még a hetedik hónapban sem tanácsolták el az anyát a házasélet gyakorlásától. Az utolsó hetekben azonban a szexuális együttlétet már tilalom alá esett.
Ha a gyermeket a születését követően nyálkás hártya fedte vagy úgy ítélték meg, túlsúllyal született, azt az önmegtartóztatás hiányának tudták be, mint ahogy a csecsemő- és anyahalált is gyakran kapcsolatba hozták vele. A nők olykor bűnbánatot tartottak a szülés előtti utolsó órákban, ha pedig nehézségek adódtak szülés közben, a férj is kikelt saját parázna tettei ellen. Mindez a csecsemő egészségét volt hivatott szolgálni.
A bábák feladata a szülést közvetlenül megelőző napokban volt igazán létfontosságú. Ha a szakember valami kellemetlenséget észlelt, az anya hasát nyomkodva a megfelelőnek gondolt pozícióba nyomhatta a magzatot. Míg a másállapot java részében nem volt ildomos forró fürdőt venni, a bába a terhesség vége felé elvitte a kismamát a Tlaszoltéotl termékenységistennő védelme alatt álló gőzfürdőbe, a temazcalba, majd megmasszírozta a leendő anyát, ezzel is segítve a szülés beindulását.
Amikor beindultak a szülés kezdetét jelző, az anyának rendszeres időközönként komoly fájdalmat okozó méhösszehúzódások, a bába a vajúdást meggyorsító oxitocin azték változatait adta be az anyának. Először egy őrölt kininkéregből és gyógyfüvekből álló italt, ha pedig komolyabb nehézségek léptek fel szülés közben, a kismama oposszum apróra vágott farkából és vízből készült keveréket kapott.
Ha valamilyen komolyabb komplikáció lépett fel, és a magzat még az anyában életét vesztette, a bába meglehetősen kegyetlen eszközhöz folyamodott. Egy obszidiántőrrel feldarabolta a babát, majd eltávolította a maradványokat az anya testéből. Voltak nők, akik ezt nem vállalták, és inkább a halált választották. Őket nagy becsben tartotta az azték társadalom, ám féltek is attól, hogy szellemük éjszakánként visszajár kísérteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap