A hágai egyezmény betűjét nem, csak szellemét sértette meg az ypres-i gáztámadás
2023. április 22. 12:20 Múlt-kor
Korábban
Halálos késlekedés
A nyugati fronton 1915 áprilisára patthelyzet alakult ki. A szembenálló felek már az első yperni csatában sem bírtak egymással.
A németek nem tudták elérni a La Manche csatorna déli partját, az antant erők pedig nem tudták visszanyomni a támadókat. A német vezérkar egy szokatlan támadással próbálta feltörni a francia védelmi vonalakat.
A belgiumi Ypern városa közelében futó frontvonal mentén 5700 hordó klórgázt halmoztak fel a németek, akik csak a kedvező széljárásra vártak.
1915. április 22-én a szél nyugati irányba, a francia csapatok állásai felé fújt. Elérkezett a cselekvés ideje. Aznap délután, nem sokkal hat óra előtt a hordókat megnyitották és kiengedték a halálos klórgázt.
William Roberts alkotása
Fritz Haber német vegyész javaslatára tartályokból fújták ki a mérgező vegyületet ‒ ezzel az 1899-es hágai tiltást is kijátszották a németek, mivel az expressis verbis a fojtógázok lövedékekben való bevetésére vonatkozott. Az egyezmény aláírásakor a palackokból való kifújás technológiája ugyanis még nem létezett.
A front túloldalán a francia gyarmati hadsereg marokkói és algériai egységei állomásoztak. A katonáknak ugyan feltűnt a vészjóslóan gomolygó szürkés-sárgászöld felhő, de teljesen tapasztalatlanok voltak a vegyi fegyverekkel kapcsolatban.
Az egységek tagjai egészen addig, amíg nem léptek kontaktusba a halálos eleggyel, a helyükön maradtak. Ez a késlekedés több ezer ember halálát okozta.
A klórgázzal érintkezők először köhögni kezdtek, majd fulladási rohamokat kaptak. Aki ekkor még észnél volt, az futásnak eredt, hogy minél messzebb kerüljön a gázfelhőtől. A kevésbé szerencsések már nem tudtak kimenekülni: a vízzel heves reakcióba lépő klór ugyanis sósavoldatként kicsapódott szemük nyálkahártyáján és szétmarta a látószervüket.
Másoknál a kicsapódott sósav az orr nyálkahártyáján okozott égési sérüléseket, és ezrek haltak meg a tüdejükben képződő sav maró hatása miatt: az áldozatok a szétmart tüdejükbe bejutó testnedveik következtében megfulladtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap