A Conducator bukása
2014. december 23. 13:59 Csernus Szilveszter
Korábban
Filmbe illő menekülés Daciával
A Ceauşescu-házaspár helikopterrel menekült el Bukarestből
A diktátor-házaspár útját illetően a helikopterre szállásukról kivégzésükig csak elenyésző számú forrásba kapaszkodhatunk. A Romániai Magyar Szó ezeket igyekezett összegyűjteni egy évvel az események után. A helikopter pilótája attól való félelmében, hogy bemérik – a hadsereg alakulatai fokozatosan álltak át a forradalmi tömeg oldalára –, nem tudott eljutni a kijelölt repülőterekig (a pilóta visszaemlékezése szerint szándékosan emelkedett bemérhető magasságra). A munténiai Titu közelében letett menekülők ezt követően Târgoviște közelében egy „eltérített" Dacia 1201 TX-el folytatták útjukat.
Az autó tulajdonosa egy falusi munkás, bizonyos Nicolae Petrişor éppen a házaspár meneküléséről szóló tudósítást nézte ebéd közben, mikor maga is részese lett a történetnek: garázsa előtt fegyvert fogtak rá és innentől Románia államelnökének lett kényszerű sofőrje a következő órákban. Ceauşescu és szekus kísérői közben a következő állomásukon tanakodtak. Útközben történt, hogy egy gyárudvaron felismerték a hátsó ülésen utazókat, de a kődobálás közepette ekkor még sikerült megmenekülniük a népharagtól.
Ha hihetünk a visszaemlékezőnek, Ceauşescu könnyhullatás közepette hallgatta végig a rádióban Mircea Dinescu beszédét. Az útiterv-szövögetés közben a pártszékházak, a közeli erdők, laktanyák és az állami vezetők villanegyede ellenében döntöttek végül úgy, hogy a növényvédelmi központ épületében bújnak meg. Az ott dolgozók eleinte segítőkésznek bizonyultak, de végül értesítették a katonaságot: Ceauşescuékat letartóztatták és elszállították a târgoviștei laktanyába (a menekülésről szóló tudósításokat ld.: Élő lánc. Szerk.: Gyarmath János-Mihálka Zoltán-Szűcs Olga. Bukarest, 1990.)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap