A 19. századi angol kórházakba csak azt engedték be, akinek volt pénze saját temetésére
2018. március 21. 17:05
Korábban
A múlt hentesei
Maga a műtő ugyanolyan koszos volt, mint a benne dolgozó orvosok. Az amfiteátrumszerűen kialakított korabeli műtők gyakran a tetőgerendákig megteltek orvostanhallgatókkal és kíváncsi bámészkodókkal, akik maguk is gyakorta hurcolták be a napi élet mocskát. A sebész John Flint South megjegyezte, hogy a műtő lelátóján a helyért való küzdelem alig különbözött a korabeli színházakban folyó hasonló versengéstől. Az emberek úgy összetömörültek, mint a hordóban tárolt heringek, és kiabáltak, amikor valaki eltakarta előlük a látványt. Előfordult, hogy a műtőasztal mellett is már annyian voltak, hogy az orvos nem kezdhetett bele a műtétbe, míg ki nem zavarták az emberek egy részét. A legtöbb műtő hasonló felépítésű volt a korban. Egy színpadból álltak, amelyet részben körülzárt a félköríves nézőtér, amely a nyitott tető felé emelkedett, ahonnan a fény jött. A felhős napokon vastag gyertyákkal világították meg a termet. Középen állt a fa műtőasztal, amely magán hordozta a korábbi vérfürdők foltjait.
A beteget nem minden esetben fektették el vízszintesen. Az érzéstelenítők hajnala, az 1840-es évek előtt egyenes háttal ültették őket egy megemelt székbe, ami megakadályozta őket a feszítésben, amikor a sebész kése beléjük hatolt. Nem meglepő módon le is voltak fogatva a végtagjaik, legtöbbször bőrszíjakkal. Alattuk a padlóra fűrészport szórtak, hogy felitassák a vért. A legtöbb napon a kés alatt szenvedők kiáltásai disszonáns módon keveredtek a kintről beszűrődő mindennapi zajokkal, mint a gyermekek nevetése, a járókelők beszéde, vagy az elhaladó lovaskocsik zaja. A fájdalom pedig nem csupán elkerülhetetlen velejárója volt a műveletnek: a kor orvosai úgy gondolták, fontos stimuláns, amely szükséges a beteg életben tartásához. Ezért hiába ismerték, alig használták az ópiumot vagy az alkoholt, és ezeket is csak röviddel a műtét előtt, nem közben. Az eszméletvesztést súlyos veszélyhelyzetnek tartották, ezért a sebészeknek rendkívül gyorsan kellett dolgozniuk. Vegyük például a skót Robert Listont, a 19. század első felében praktizáló sebészt, akit „a West End leggyorsabb késeként” ismertek.
Csaknem 188 centiméteres magasságával több mint 20 centiméterrel magasabb volt a kor átlagos brit férfijánál, hírnevét pedig gyorsaságára és nyers erejére építette abban a korban, amikor ezek voltak a legfontosabbak a beteg túlélése szempontjából. Akik az ő műtéteit mentek el megnézni, le is maradhattak az egészről, ha egy pillanatra máshová néztek. Kollégái azt mondták Listonról, hogy amikor amputált, „késének villanását olyannyira azonnal követte a fűrészelés hangja, hogy az ember azt hihette, a kettő egyszerre történik.” Bal karja állítólag annyira erős volt, hogy érszorítóként tudta használni, míg jobb keze a kést forgatta. Ez a mutatvány elképesztő erőt és ügyességet igényelt, főleg, mivel a sebésznek legtöbbször ellenállt a beteg. Liston kevesebb mint harminc másodperc alatt képes volt eltávolítani egy lábat, és ha mindkét kezére szüksége volt, gyakran fogai közé szorította a véres kést.
Bár Liston nagyon is tisztában volt azzal, mi várt pácienseire a műtőasztalon, megnyugtatásuk érdekében gyakran bagatellizálta el a borzalmakat. Egy alkalommal a tizenkét éves Henry Pace lábát távolította el, akinek jobb térde a tuberkulózis következtében feldagadt. A fiú megkérdezte tőle, hogy fájni fog-e. „Nem lesz rosszabb, mint egy foghúzás” – mondta Liston. Amikor eljött a műtét ideje, Pace-t bekötött szemmel hozták be a műtőbe, ahol Liston asszisztensei lefogták. A fiú hat fűrészvonást számolt, mielőtt leesett a lába. Hatvan évvel később elmesélte a történetet a londoni University College orvostanhallgatóinak. A műtét emléke kétségtelenül friss volt elméjében, hiszen éppen itt vágták le a lábát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap