60 ezernél is több magyar gyermeket menekítettek nyugatra Trianon után
2021. december 13. 12:56 MTI
Úti cél: Remény – A nemzetközi gyermekvonat-akció a két világháború között címmel a trianoni döntés után a nyomor elől nyugatra menekített magyar gyerekek történetét idézi fel a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Vármúzeumának péntektől látható kiállítása.
Korábban
Ez a tárlat egy olyan történetről beszél, amely közvetlenül több mint 60 ezer magyar gyereket, a családtagokon keresztül pedig több százezer embert érintett – mondta el a kiállítás pénteki sajtóbejárásán Perényi Roland történész, a kiállítás egyik kurátora.
Mint hozzátette, az 1920 és 1930 között zajló gyermekvonat-akcióról magánszemélyek emlékezetében nagyon mélyen élnek történetek, de a történettudomány keveset foglalkozott ezzel a témával.
Réthelyi Orsolya történész, a kiállítás másik kurátora hozzátette: a tárlat bemutatja a korabeli kontextust, majd a résztvevő gyerekek – mások mellett Bibó István vagy Karády Katalin – tapasztalatait is, ügyelve arra, hogy ne mossa össze a különböző egyéni sorsokat.
A BTM Vármúzeum Barokk csarnokának egyik falát a Keleti pályaudvar szinte életnagyságú, korabeli képe borítja, hiszen minden gyermekvonat innen indult az akció során, majd a belépők egy-egy kisgyerek stilizált útlevelét vehetik magukhoz, hogy később az ő személyes történetüket is felfedezhessék.
A kiállítás felidézi, hogy Magyarországot 1920-ban egyszerre sújtották a világháborús vereség következményei, a megszállás, a spanyolnáthajárvány és az élelmiszerhiány. Eközben az új határokon túlról tömegek menekültek át, ám sokan közülük – például a „vagonlakók” – csak nyomorúságos körülmények között tudtak tengődni, de általános jelenség volt, hogy immár a középosztály is nélkülözött.
Tábori Kornél újságíró ezért „nyomorrazziákat” szervezett a külföldi hatalmak képviselőinek bemutatandó az elkeserítő magyarországi szociális helyzetet, de több holland magánszemély is akciókat indított a nélkülöző magyarok megsegítésére.
Az Országos Gyermekvédő Liga szervezésében végül 1920 februárjában indult az első gyermekvonat, és a következő tíz évben Hollandiában 28 ezer, Belgiumban 21 ezer, Svájcban pedig 10 ezer magyar gyereket fogadtak be ideiglenesen helyi nevelőszülők, de Svédországba és Nagy-Britanniába is kijutott egy-egy vonatnyi gyerek.
Voltak közülük, akik végül nevelőszüleiknél maradtak vagy az idősebbek közül olyanok, akik rövidesen külföldön házasodtak meg, az akcióban résztvevő gyerekek 90-95 százaléka – pontos statisztikák nem maradtak fenn – azonban visszatért Magyarországra.
Az ekkor szinte teljes diplomáciai elszigeteltségben élő magyarság hatalmas hálával fordult a befogadók felé, a holland Vilma királynőnek például szabályos kultusza alakult ki Magyarországon. Számos külföldi nevelőszülőben is érdeklődés támadt Magyarország felé, szervezett vonatokkal vagy külön úton is sokan ide látogattak, némelyek még a trianoni határok revíziójának is lelkes támogatóivá váltak.
A kiállítás utolsó szekciója 14 gyerek személyes sorsán keresztül mutatja be az akciót, néha szívszorító, de többségében boldog történeteket felidézve. Mint a személyes családi történetekből kiderül, sok helyen még ma is őrzik a befogadott magyar gyerekek emlékét, és előfordul az is, hogy a negyedik generáció is ápolja a családok közötti kapcsolatot.
Mint a kurátorok kiemelték, a 2022. március 27-ig látogatható kiállítás egyik célja is éppen az, hogy további történetek, emléktárgyak és dokumentumok előkerülését ösztönözze.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap