60 éve fut folyamatosan a világrekordot döntő brit szappanopera
2020. november 13. 10:03 MTI
Frissítették az immár 60 éves Coronation Street brit filmsorozat világrekordját - írja a BBC.com.
Korábban
A szappanopera, mely 2010-ben lett világ a legrégebb óta futó sorozata, december 9-én hivatalosan 60 éves lesz. Szereplőgárdájának egyik tagja, William Roache szintén rekorder: ő leghosszabb életű sorozathős, már az első epizódban is játszott. Mint mondta, a sorozat "egy életre elég csodálatos emléket" adott neki.
A rekordot hitelesítő hivatalos okiratot a sorozat nevében Sally Dynevor és Joe Duttine színészek vették át. Roache saját elismerését egy forgatási szünetben kapta meg.
A szigetországban csak Corrie néven említik a sorozatot, amely a legrégibb brit "szappanopera". Indulásakor a Daily Mirror egyik kritikusa legfeljebb három hetet adott neki. Ennek ellenére februárban már a tízezredik részt mutatták be, az egyórás epizódban visszatekintettek a sorozat eseményekben gazdag múltjára.
A véget nem érő sorozat, amelynek minden epizódját milliók követik figyelemmel, egy kitalált észak-angliai helyszínen élő emberek mindennapi örömeit és kudarcait jeleníti meg.
A brit tévénézők 1960. december 9-én hallhatták először az akkor még fekete-fehérben jelentkező sorozat zenei szignálját és ismerhették meg a Coronation Street téglaházait a fiktív Weatherfield negyedben, amelyet viszont a forgatókönyvírók Manchester egyik ténylegesen létező, Salford nevű munkásnegyedébe helyeztek.
A brit tömegkultúra meghatározó produktumában sok híresség is megjelent, mások mellett Károly herceg brit trónörökös is.
A Coronation Street és Roache azt követően kapták meg a rekorder titulust, hogy az addigi csúcstartó, az 1956-ban indult amerikai sorozat, az As The World Turns véget ért 2010-ben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap