5 bizarr történet, amely az első keresztes hadjárat során esett meg
2018. március 20. 13:58
Közel négy év telt el II. Orbán pápa keresztes hadjáratra felhívó híres beszéde és Jeruzsálem keresztény kézre kerülése között. Az első keresztes hadjárat előkészületének évei és a Szentföldre vezető hosszú úton számtalan furcsaság, bizarr epizód és tragédia esett meg.
Korábban
Az állatok keresztes hadjárata
Az első keresztes hadjárat közvetlen előzményeként zajlott a szegények keresztes hadjárataként elhíresült eseménysorozat. A Remete Péter és tanítványai, Volkmar és Nincstelen Valter neveivel fémjelzett gyülevész sereg több részletben haladt végig Európán. Vonulásukhoz számos gyalázatos tett kötődik, így például több német városban is lemészérolták a helyi zsidó közösségeket, míg magyarországi fosztogatásaiknak csak az vetett véget, amikor Könyves Kálmán sereggel vonult ellenük.
Érthető módon már a kortársak sem tartották sokra a leginkább vándorprédikátorok által fanatizált tömegekből és rablólovagok közül toborzott, egyébként végül csúfos vereséget szenvedő sereget. Egy korabeli krónikás, Aacheni Albert például elborzadva beszélt a soraikban uralkodó vallási nézetekről is:
„Volt egy másik gyalázatos bűne ezeknek a lábon gyülekező embereknek, akik hülyék és őrülten felelőtlenek voltak, ami pedig – és effelől nem lehet kétség – utálatos Isten szemében és hihetetlen minden hívő számára. Azt állították, hogy egy bizonyos ludat a Szentlélek inspirált, míg egy nősténykecskét megszállt a Szentlélek. És ezeket aztán megtették vezetőiknek a Jeruzsálem felé vezető szent úton, amelynek során lelkesen dicsőítették is őket…”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap