250 000 áldozatban reménykedtek a World Trade Center elleni első terrorakció elkövetői
2020. február 26. 14:29 MTI
„Igen, terrorista vagyok, és büszke vagyok rá, amíg az amerikai kormány és Izrael ellen irányul, mert maguk több mint terroristák; maguk találták ki és alkalmazzák minden egyes nap a terrorizmust. Maguk mészárosok, hazudozók és képmutatók” – jelentette ki a World Trade Center északi tornyának garázsában 1993. február 26-án végrehajtott robbantásos merénylet fő kitervelője, Ramzi Juszef 1998 januárjában a bíróság előtt.
Korábban
Bár a terroristák azt remélték, hogy az északi torony a robbanás hatására rádől a déli toronyra, mindkét épület állva maradt, a merényletben azonban több mint ezren megsérültek, hatan pedig életüket vesztették.
Juszefet öt, az akcióban való részvétellel gyanúsított társához hasonlóan életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A hetedik gyanúsított, Abdul Rahman Jaszin manapság is szabadlábon van, tartózkodási helye ismeretlen.
Juszef eleinte New York többségében zsidók által lakott városrészekben akart robbantani, de később a World Trade Center mellett döntött.
Állítása szerint azt remélte, 250 ezer amerikai életét is kiolthatja a robbantás, hogy megtudják, mit érezhettek a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák áldozatai.
Juszefet pénzzel és tanácsokkal is segítette unokatestvére, Hálid Sejk Mohamed is, aki később a 2001. szeptember 11-i terrortámadás egyik értelmi szerzőjeként vált ismertté.
A merénylők 1993. február 26-án egy bérelt, sárga színű kisbuszba rejtették a több mint 1300 fontnyi (590 kilogrammnyi) robbanószert.
A kocsi nem sokkal dél után parkolt le a World Trade Center északi tornya alatti nyilvános parkolóban. Juszef élesítette a bombát, majd a 12:17-kor bekövetkező robbanás előtt társával, a sofőr Ejad Iszmoillal együtt elhagyta a helyszínt.
Az épület egy hónappal később újra megnyitotta kapuit, de a halálos áldozatokat követelő merénylet híre sokkolta az amerikai közvéleményt.
Az egyik szemtanú kijelentette: „Olyan volt, mintha egy repülőgép csapódott volna az épületbe.” Nem sejthette, hogy félelme nyolc évvel később valóra válik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap