Egy Stukát találtak az Adriai-tengerben
2014. október 3. 12:11
Egy ritka, kiváló állapotban megőrződött második világháborús német zuhanóbombázóra bukkantak a horvát partokhoz közel, Zirje szigete mellett, hét évtizeddel az után, hogy a gépet lelőtték.
Korábban
A Junkers Ju 87 Stuka (Sturzkampfflugzeug) roncsát egy darabban, a horvátországi Zirje szigetének déli partja mellett, 28 méter mélyen találták meg horvát búvárrégészek néhány héttel ezelőtt, de a felfedezésről csak a napokban számoltak be. "A motor, amely a becsapódáskor tömegénél fogva kiszakadt, néhány méterre a géptől került elő, ezt leszámítva azonban a gép egyben van és nagyon jó állapotú" - mondta el az egyik szakember, Igor Miholjek.
A roncs pontos helyét nem hozták nyilvánosságra, nehogy ellepjék a roncsfosztogatók. Minden bizonnyal az olasz légierő kötelékébe tartozott, s 1941 áprilisában, Jugoszlávia lerohanásakor kapott találatot. A gép végül a tengeren landolt.
A Ju 87-es típust a harmincas évek közepétől egészen 1944-ig gyártották, nagyjából 6000-6500 darab készült belőle. Az egyfedeles, egymotoros, kétszemélyes gépet a spanyol polgárháborúban vetették be először, majd a második világháborúban a a Blitzkrieg egyik jelképévé vált. Úgynevezett precíziós bombázásra, pontosan meghatározott célpontok megsemmisítésére használták.
A pokoli zajt keltő szirénájáról híres Stuka fegyverzete szegényes volt, ráadásul viszonylag lassan repült. Manőverezési képessége gyenge volt, ezért idővel könnyű préda lett a vadászbombázók számára. Teljes egészében mindössze kettő maradt fenn, az egyiket Londonban, a másikat Chicagóban állították ki, de egyik sincs olyan jó állapotban, mint az Adriai-tenger mélyén talált roncs.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap