Ezeréves nomád császári táborhely feltárásába kezdtek Kínában
2014. szeptember 25. 11:49 MTI
Kína valószínűleg eddigi legnagyobb ősi nomád császári táborhelyére bukkantak a régészek az ország északkeleti részében - számoltak be a felfedezésről a szakemberek szerdán.
Korábban
Feltételezésük szerint a Csilin tartományi terület a Liao-dinasztia (i. sz. 907-1125) korszakában, a nomád kitánok uralkodásának idején szolgálhatott egyfajta adminisztratív központul. A szakértők megjegyzik, hogy a kitánok fővárosa ugyanakkor a mai Belső-Mongólia területén volt.
Feng En-hszüe, a csilini egyetem régészprofesszora a Hszinhua hírügynökségnek magyarázatként elmondta, hogy a Liao-korszakban az uralkodók általában négy táborhelyet tartottak fenn, amelyeken a négy évszak időszakaiban tartózkodtak. Tavasszal és nyáron északabbra húzódtak, míg ősszel és télen délebbre.
A most feltárás alatt álló romok, tábormaradványok első nyomaira még 2009-ben találtak, de csak idén augusztusban kezdtek a munkához. A helyszín egy hatalmas füves területen, egy tó szomszédságában található. A táborhely négy szektorra oszlott, a legnagyobb körülbelül három kilométer széles volt és egyharmadát képezte a teljes területnek. Kilencszáz sátorhely lehetett rajta.
Az elmúlt két hónapban a környéken több mint száz leletet ástak ki, köztük csempéket, kerámiákat, porcelánt, rézérméket és Buddha-szobrokat. A csilini kormányzat kulturális örökségvédelmi hivatalában azt a tájékoztatást adták, elképzelhető, hogy a város kezdeményezni fogja a táborhely világörökséggé minősítését.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap