Németh Miklós: jól álltak a csillagok
2014. szeptember 9. 12:15 MTI
Korábban
Horn Gyulát sem avatta be
Helmut Kohl tanácsadójával, Horst Teltschikkel konzultálva Németh Miklós ezután döntött úgy, hogy a határnyitást szeptember 10-én éjfélre halasztják. Ezt azonban már annyira titokban tartotta, hogy az időpontról még Horn Gyulát is csak szeptember 10-én tájékoztatta, és közölte vele: este hét órakor a televízió A Hét című műsorában kell bejelentenie a határnyitást. Arról ugyanis már korábban megállapodtak, hogy a hivatalos bejelentést a külügyminiszterre bízza.
Akkor még fogalma sem volt arról, hogy a határ megnyitásával Helmut Kohlt közvetve a bukástól mentette meg. Pártjában, a konzervatív CDU-ban ugyanis tekintélyes politikusok - köztük Rita Süssmuth Bundestag-elnök és Lothar Späth baden-württembergi miniszterelnök - a kancellár ellen puccsot terveztek, amelyet a szeptember 10-11-i brémai kongresszusra időzítettek. Kohlt az mentette meg, hogy párhuzamosan Horn Gyula bejelentésével a nyugatnémet lakosságot Brémából rendkívüli sajtóértekezleten tájékoztatta arról, hogy Magyarország megnyitja a sorompót a keletnémet menekültek előtt. Minderről Lothar Späth számolt be később Budapesten Németh Miklósnak.
Arra a kérdésre, hogy a határ megnyitásában valójában mi vezérelte, Németh azt válaszolta: Helmut Kohl előtt is hangsúlyozta, hogy mindenekelőtt emberiességi alapon döntött. Emlékeztetett arra is, hogy már 1988 decemberében a Newsweeknek és nem sokkal később a német Süddeutsche Zeitungnak nyilatkozva kijelentette: reméli, a 21. századba úgy fogunk belépni, hogy Európa nem lesz kettéosztva, és szeretné hinni, hogy belátható időn belül Németország is egységes lesz. Szavai szerint ma is mindent hasonlóan csinálna, és ma sem kérne pénzt a menekültek kiengedéséért.
Németh Miklós egyetértett azzal az értékeléssel, hogy a határ megnyitásával Magyarország jelentős mértékben hozzájárult a berlini fal leomlásához és az egy évvel későbbi német újraegyesüléshez. "Azt azonban nem vindikálom magamnak, hogy mindezt előre láttam" - mondta, úgy vélekedve, hogy a történteket akkor senki nem látta előre, még Kohl sem. "Aki az ellenkezőjét állítja, nem mond igazat" - tette hozzá.
Jelképes, hogy a negyedszázados évfordulóra Németh Miklós közösen emlékezik Helmut Kohllal. A volt kancellár ludwigshafeni otthonában szeptember 10-én délután a volt magyar miniszterelnök mellett ott lesz a korábbi osztrák kancellár, Wolfgang Schüsssel is, aki Franz Vranitzky kormányában annak idején gazdasági miniszter volt.
Miniszterelnöksége után Németh Miklós csaknem tíz éven keresztül a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank alelnöke volt. Az MTI-nek elmondta: hazatérése után igyekezett átadni az országnak mindazt, amit tudott. Szavai szerint azonban "nagyot csalódott", és kiábrándult a politikából. Ma mindenekelőtt családjának él, jelenleg a magyar származású svájci újságíróval, Oplatka Andrással közös könyvet ír, amely novemberben jelenik meg, több felkérést kap, és előadásokat vállal. Kedvenc időtöltése az olvasás, a vitorlázás és a bridzs.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap