A vikingektől örököltük az idegesítő hanghordozást
2014. augusztus 21. 09:29
Egy új elmélet szerint szoros összefüggés van a vikingek által végigrabolt angliai és skóciai területek és a brit dialektusokban évszázadokkal ezelőtt megjelent felfelé ívelő beszéddalam, az uptalk között.
Korábban
793. június 8-án az észak-angliai Lindisfarne lakói szörnyű napra ébredtek: vérszomjas harcosok szálltak partra a kicsiny northumbriai sziget békés kolostoránál, lemészárolták a szerzetesek nagy részét, majd minden fellelhető értéket magukkal vittek. Az eset megdöbbentette a kortársakat, a tragédiáról megemlékező Angolszász Krónika, illetve a polihisztor-teológus, Alkuin is isteni büntetésnek tulajdonította a példátlan vérengzést.
Akkor kevesen sejtették, hogy az addig szinte teljesen ismeretlen északi kereskedőnép hódításával új korszak köszönt Európára, s a vikingek csatakiáltásaitól lesz hangos az öreg kontinens. A kiváló hajózási ismeretek birtokában a harcosok széltében-hosszában beutazták Európát, megalapították a Normann Hercegséget és a Kijevi Ruszt, benépesítették Feröert, majd Izlandot, telepeket hoztak létre Új-Fundlandon, valamint a Labrador-félszigeten, sőt Leif Eriksson révén eljutottak Amerikába is.
A mintegy három évszázadon át tartó viking korszak hatása természetesen nem tűnt el nyomtalanul. S hogy mennyire nem, azt egy új kutatás újfent bizonyítja: az angol nyelvben megfigyelhető uptalkot állítólag szintén az északi nép fiainak és lányainak köszönhetik a hűvös Albion lakói - no meg mi, magyarok, hiszen a jelenség immáron a magyarban is kezd utat törni magának.
A felfelé ívelő beszéddallam (angolul high rising terminal, azaz HRT), az úgynevezett uptalk olyan jelleget kölcsönöz minden mondatnak, mintha az kérdés lenne. Az uptalk Észak-Amerikában viszonylag új, s főleg a fiatalabb korosztályokra jellemző, de a jelenség évszázadok óta megtalálható a brit dialektusokban (Scouse, Geordie, Belfast). Az uptalk egyik "pionírja" George W. Bush amerikai elnök volt, aki Mark Liberman fonológus szerint második elnöki terminusának idején mondott beszédeiben használt igen sokszor kérdő hangsúlyú kijelentő mondatokat.
Ha eddig nem tudta elképzelni, mi fán terem az uptalk, most meghallgathatja
Hogy a jelenség mennyire nem újkeletű, arra Daniel Hirst kutatása a bizonyíték. A francia nyelvészprofesszor ugyanis szoros összefüggést talált az említett brit dialektusokat beszélők és azon területek között, amelyek gyakorta ki voltak téve a viking portyázásoknak a középkorban. A nyugat-norvégiai egyébiránt az egyik utolsó olyan dialektus a világon, amelynél megfigyelhető a felfelé ívelő beszéddallam - Hirst szerint az uptalk Northumbriából és Skócia nyugati partjaitól indulva "fertőzte" meg az északi településeket.
Az uptalk a brit angolba az ausztrál sorozat, a Neighbours által szivárgott be a nyolcvanas évek végén, a második hullám "felelősei" pedig az amerikai filmkultúra termékei voltak - például az 1995-ben megjelenő Clueless (Spinédzserek) című opusz. A jelenség neve egyébiránt James Gorman, a The New York Times tudományos újságírójának tollából származik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.