Videó a harmincas évekbeli pompeji ásatásokról
2014. július 23. 09:27 MTI
A régi olasz filmhíradókban a pompeji ásatásokról vetített fekete-fehér kockákat tett fel honlapjára kedden a La Repubblica című olasz napilap az olasz filmarchívum közreműködésével.
Korábban
Az 1934-ben Rómát Nápollyal és a délolasz várost Pompejivel összekötő népvasút első útja, az ásatások romjai között hosszú télikabátban sétálók csoportja és a füstölgő Vezúv is látható azon a tizenhárom rövidfilmen, amelyet a harmincas években forgattak a régészeti területen és környékén.
A filmhíradóknak szánt kockákat az 1924-ben alapított, és a Benito Mussolini vezette fasiszta rezsim szócsövévé vált Luce filmintézet rögzítette a Cinecittá filmgyár számára. A felvételeket a korabeli olasz politikát dicsőítő szöveg kíséri, és fasiszta jelképek is feltűnnek bennük.
A harmincas évek óta most először látható felvételeknek nemcsak történelmi, hanem régészeti jelentősége is van, mivel a filmek a pompeji ásatásoknak az 1943-as bombázások előtti állapotát mutatják: többek között a gladiátoriskolát (Schola Armaturarum) és annak freskóit, amelyek örökre elvesztek a második világháborús omlásokban. Az ókori iskolát később restaurálták, de 2010 novemberében az eső elmosta az épület falát, és azóta sem állították helyre.
A felvétel ezen a linken érhető el
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap