Véres találkozást ábrázol az ősi zsinagóga mozaikja
2014. július 15. 16:48
Véres csatajelenet "díszíti" egy ötödik századi zsinagóga padlózatát, amelyet egy észak-izraeli faluban fedeztek fel. A 3x2 méteres mozaik három vízszintes részre volt felosztva, a legalsó részen egy pajzsot cipelő, haldokló katona, valamint egy több lándzsával megsebzett, vérző bika található. A véres jelenet igencsak meglepte a leletet feltáró régészeket, ugyanis nem bibliai témájú.
Korábban
"Ez az első alkalom, hogy egy nem bibliai témájú jelenetet találtak egy ókori zsinagógában" - mondta Jodi Magness, a Chapel Hill-i Észak-Karolinai Egyetem munkatársa, az ásatás vezetője a Live Sciencenek.
A középső részen valamilyen tekerccsel a kezében egy idős ember látható, akit fiatal férfiak csoportja vesz körül. Különös keretet ad e képnek, hogy mindegyik hallgató egy-egy olajlámpást tart a kezében. A felső rész egy férfit ábrázol, aki egy bikát vezet a szarvánál fogva, továbbá mellettük tucatnyi, páncélba öltözött fegyveres és néhány elefánt látható. A szakértő szerint az elefántok jelenléte az első "nyom", amely arra utal, hogy nem bibliai témáról lesz szó.
"A harci elefántokat Nagy Sándortól kezdve a görög sereggel kötötték össze, úgy vélem, a mozaikon látható jelenet a makedón hódító és egy zsidó főpap találkozását elevenítette fel" - magyarázta elméletét Magness. "E történet különböző változatai Flavius Josephusnál, valamint a rabbinikus irodalomban is fellelhetők" - tette hozzá.
A helyszín első, 2012-es ásatásánál egy bibliai történetet ábrázoló mozaikot fedeztek fel, amelyen Sámson összegyűjtött néhány rókát. A Bírák könyvének 15. fejezete így írt a történetről: "ezzel Sámson elment, fogott háromszáz rókát, s szerzett egy csomó csóvát. Az állatokat farkuknál összekötötte egymással, és minden két farok közé tett egy csóvát. Aztán meggyújtotta a csóvákat, és nekieresztette a rókákat a filiszteusok vetéseinek. Így meggyújtotta a kévéket meg a lábon álló vetéseket, aztán a szőlőket és olajfákat is."
A következő nyáron az amerikai kutatók egy újabb sámsoni történetet bemutató mozaikra bukkantak, amelyen a "filiszteusok réme" kitépte helyükről a gázai városkapu szárnyait, vállára vette és elvitte a Hebronra néző hegy tetejére.
Magness és csapata reményét fejezte ki, hogy a zsinagóga további ásatásaiból többet tudhatnak majd meg a zsidók és a korai keresztények közötti kapcsolatról. A 2-3. században a pogány római császárok még üldözték a keresztényeket, a zsidóknak viszont megengedték újabb zsinagógák építését. A kutató szerint ez a tendencia az ötödik századra némiképp megváltozott, ugyanis a kereszténység államvallássá vált, és a zsidóság már nem élvezett akkora előnyöket, mint korábban. Magness szerint a feltárt zsinagóga építése és használata pont ezen korszakra datálható. Ha ez tényleg beigazolódik, a felfedezés némileg módosíthatja majd a keresztények és a korabeli zsidóság kapcsolatáról alkotott eddigi képet.
A kutatócsapat a mozaik mindhárom részletét elmozdította helyéről, és állagmegóvás céljából elszállíttatta. Az ásatás a következő tavasszal folytatódhat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.