Kérdések és válaszok a nagy háborúról
2014. július 14. 13:08
Milyen módszerekkel dolgoztak a kémek az első világháborúban? Magyarországgal bántak a legkíméletlenebbül a békében? Milyen volt az Európába érkező amerikai hadsereg? Bombáztak-e a nagy háborúban?
Korábban
Hol harcoltak magyar katonák?
A Királyi Magyarország területéről az első világháború éveiben a források szerint 3,4 millió főt hívtak be, akik közül csupán 530 ezren tértek haza épségben, körülbelül ugyanennyien elestek, 1,4 millióan megsebesültek, és több mint 800 ezren kerültek hadifogságba. Magyar katona tulajdonképpen az összes fronton megfordult, ahol a Monarchia háborút vívott. Az 1914 végi limanowai (a mai Lengyelország területe) csatában éppúgy jelen voltak, mint 1915 tavaszán, amikor a cári seregek elfoglalták Przemyśl erődrendszerét mintegy 120 ezer foglyot ejtve.
Harcoltak Szerbia ellen, de Albániában is szerepet kaptak, s bár nem voltunk sohasem nagy hajós nemzet, a Monarchia hadiflottájában is szép számmal szolgáltak magyarok. A legnagyobb erőfeszítést azonban talán az olasz fronton fejtették ki a hazai ezredek, mikor Olaszország 1915-ben hadat üzent Ausztria-Magyarországnak, ekkor magyar bakák sorakoztak fel a Doberdó-fennsíkon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap