Megtalálták a legkorábbi emberi ürüléket
2014. június 27. 08:56
50 ezer éves emberi fekáliát találtak a spanyolországi El Saltban. A megkövesedett lelet arról árulkodik, hogy a neandervölgyi embernek változatos, növényekben gazdag étrendje volt.
Korábban
A neandervölgyi ember a Homo sapiens legközelebbi kihalt rokona, 200-240 ezer éve jelent meg és körülbelül 28-40 ezer évvel ezelőtt tűnt el a Föld színéről. Európa és a Közel-Kelet egyes területein élt, az utolsó időkben a mai emberrel egy időben és helyen, majd ezt követően - máig tisztázatlan okokból - kihalt. Az utóbbi időben számos elméletet cáfoltak meg vele kapcsolatban, így kiderült, hogy ismerte és használta a tüzet, eltemette halottait és tisztán tartotta otthonát.
A neandervölgyi ősembert sokáig főként húsfogyasztónak gondolták, ám az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közzétett egyik 2010-es tanulmányban kutatók arról írtak, hogy eleink bizonyíthatóan datolyapálmát, hüvelyes növényeket és fűmagot is fogyasztottak.
A spanyolországi Alicanténál található El Salt-i lelőhelyen előkerült 50 ezer éves, megkövesedett emberi ürülékben legutóbb jelentős mennyiségű növényi anyagot mutattak ki a szakemberek. A Massachusettsi Műszaki Egyetem és a La Laguna-i Egyetem munkatársai olyan biológiai jelzőanyagokat - markereket - kerestek a maradványokban, amelyekből az elfogyasztott táplálék eredetére lehet következtetni - írják a PNAS június 25-i számában megjelent tanulmányukban.
Mindegyik minta megerősítette azt a régóta köztudott tényt, hogy a neandervölgyi húsevő volt. Erre utal a koprosztanol - a koleszterin lebontása során keletkező lipid - jelenléte. Ám a kutatók két mintában a fitoszterolok - koleszterinhez hasonló növényi eredetű vegyületek - lebontásából származó kémiai komponenst is találtak. Ainara Sistiaga, a La Laguna-i Egyetem végzős hallgatója szerint a kutatás megállapításai egyáltalán nem meglepőek, mondván, a neandervölgyiek főemlősök, a legtöbb főemlős pedig húsevő.
"Nem tudjuk megmondani, hogy pontosan milyen zöldségeket ettek. Néhány kutató szerint gumókhoz, bogyókhoz és diófélékhez jutottak hozzá" - fogalmazott Sistiaga. Más szakemberek szkeptikusak azt illetően, hogy a fosszilizált ürülék valóban a neandervölgyi emberé, szerintük a tanulmány szerzői túl gyorsan kizárták annak a lehetőségét, hogy a lelet medvéé, vaddisznóé vagy más húsevőé lenne. Hervé Bocherens, a Tübingeni Egyetem kutatója pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az ürüléket a tűzhöz túl közel találták meg, így szerinte azt valószínűleg egy medve "hagyhatta hátra".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap