A trónörökös, aki nem szerette a népeit
2014. június 27. 18:49
Korábban
A Casus belli-ember
Ferenc Ferdinánd és felesége a ravatalon
Voltak közöttük súrlódási pontok politikai értelemben?
Politikai nézeteiket tekintve - meg merem kockáztatni - nem volt közöttük ilyen, mert arra Ferenc Ferdinánd nagyon vigyázott, hogy direkt politikai megnyilatkozásokat csak az uralkodó kifejezett kérésére vagy jóváhagyása mellett tegyen. Tudott vigyázni arra, hogy a külvilág számára ne manifesztálódjon egyértelműen az, ha valamiben nem értett egyet az uralkodóval. Azt a saját körében is nagyon fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nagy híve Őfelségének és első számú alattvalójának tekinti magát. Ilyen értelemben nem voltak benne rebellis vonások - ellentétben Rudolffal.
Mennyire lett volna életképes politikai reformja, a dualista berendezkedés helyébe lépő trializmus?
A kérdés problematikája, hogy egyik mellett sem kötelezte el magát. Tett ugyan megjegyzéseket a jövendőbeli államberendezkedésre vonatkozóan: célja volt a Monarchia központi hatalmának erősítése, hogy megőrizze az udvarban az arisztokrácia súlyát, fontosnak tartotta a hadsereg fejlesztését és megosztottságának elkerülését. Ugyanakkor a nemzetiségek politikai súlyát is akarta növelni, de ez csak a birodalom magyarországi részére vonatkozott. A lengyelekre, csehekre nem, de még a csehországi németekre sem. Átalakítási tervei csak arra vonatkoztak, hogy a magyar politikai elitet ellensúlyozza. A forrásokat ismerve kijelenthetjük, hogy nem volt egyértelmű terve sem a föderalista, sem a trialista átalakításra.
Szóba került Franz Conrad von Hötzendorf gróf és a Szerbia-kérdés, de érdekelne, hogy volt-e Ferenc Ferdinándnak bármilyen terve a szerbek pacifikálására?
Nem tudok egyetlen ilyen tervéről sem. A probléma számára is súlyos volt, sokszor tett harcias kijelentést, így a szerbek azt hitték, hogy Ferenc Ferdinánd a fő ellenfelük. Nagyon ellenséges volt a szerbekkel szemben, de a birodalmon belüli szerbeket - így a vajdasági, a horvátországi és a boszniai szerbeket - fontos tényezőnek tartotta. Igazából a horvátokra kívánt támaszkodni, róluk gondolta azt, hogy ők egy amolyan katonanemzet. Ferenc Ferdinándnak fontos volt a történelmi örökség, jól tudta, hogy a horvátok mindig harcoltak a Monarchia hadszínterein. Na persze nem lehetett egyenrangúaknak tekinteni őket az osztrákokkal. Fontos volt számára, hogy a horvátok 1848-ban kiálltak a központi hatalom és a császár mellett.
De hangsúlyozom: számomra is érdekes volt a kutatás során - amit a mai napig nem könnyű szakmai ésszel felfognom -, hogy egy jövendő uralkodó nyíltan kimondta, hogy nem szereti az ő népeit. Ferenc József azért tudott arra vigyázni, hogy érzelmeit ne árulja el, másrészt azokat alárendelje a politikai követelményeknek. Biztos vagyok benne, hogy el tudta felejteni - nemcsak 1867-re, hanem jóval később, öregkorára is - azt a súlyos konfliktust, ami a trónra jutásának idejét jellemezte.
Ami pedig Szarajevót illeti: történelmi véletlen, hogy a merénylet sikeres volt. Groteszk, hogy a szerbek benne látták a háborús uszítót és a délszlávok legnagyobb ellenségét, pedig nem volt az. Történelmi véletlen az is, hogy ebből a tragédiából világháború tört ki, mert egyre inkább az a véleményem, hogy ez nem volt törvényszerű, mert nem csak háborúpárti erők voltak akkor Európában. Halála lett a casus belli, a Monarchiának pedig szinte kötelessége volt, hogy nagyon keményen fellépjen Szerbiával szemben. Nem egy újabb területszerző akció volt a célja, hanem a belső stabilitás biztosítása.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap