Vilmos császár gyermekként is odavolt a tengerért
2014. június 19. 08:55
II. Vilmos német császár újonnan felfedezett gyermekkori (6-14 éves) rajzaiból világosan kiolvasható, mekkora csodálattal fordult már fiatalon a tengerek felé. A hatalmas vízfelület varázsa később is fogva tartotta őt, ami a kutatók szerint a Nagy-Britanniával való flottaépítési versenyben is tetten érhető volt.
Korábban
Németország utolsó uralkodója, akinek a vezetésével az ország belépett a katasztrófába torkolló első világháborba, gyermekként sokat rajzolt. 6 és 14 éves kora között született rajzainak egy részét most újból felfedezték a kutatók, akik szerint a művek új megvilágításba helyezhetik a császár személyiségét. A rajzokból kiolvasható, hogy az ifjú Vilmos herceget magával ragadta a tenger és a tengerészet, a fokozott érdeklődésből pedig felnőtt korára "megszállottság" vált, amikor a bismarcki hagyományokat sutba dobva belevezette a Német Császárságot a britekkel való haditengerészeti fegyverkezési versenybe.
Bár Viktória királynő unokájának kisgyermekkori rajzaiban nincs semmi meglepő, későbbi, tizenéves kori vázlatai művészi tehetségről árulkodnak. Az ifjú herceg itt látható rajzain egy part menti erődítmény, valamint több, gőzhajók közti tengeri csata látható.
A rajzokat a Berlin melletti Brandenburg-Preußen Museum rejtett archívumában fedezték fel német kutatók. Két évvel korábban adományozás révén került az intézmény tulajdonába, azonban néhány hét után feledésbe merült. Miután az év elején vezetőváltás történt, és a múzeum új igazgatója, Stephan Theilig nagytakarításba kezdett, a munkatársak újból ráleltek a kincsre. A Spiegelnek nyilatkozva Theiling elmondta, hamarosan kiállításra kerülnek a rajzok.
Az egyedülálló alkotásokat a későbbi császár gyerekkori nevelőjének leszármazottai ajándékozták a múzeumnak. Vilmos felnőtt korában is közel állt egykori tanárához, akinek halála után gyermekei nemzedékről nemzedékre adták tovább a becses ereklyéket.
Habár Vilmos császár a brit uralkodó unokatestvére volt, nem voltak túl jó viszonyban, így a Royal Navy hatalmas ereje láttán a német uralkodó flottabővítési programba hajszolta bele Németországot. "Ti angolok őrültek vagytok, őrültek, mint a márciusi nyulak" - nyilatkozta egyszer a The Telegraphnak, e mondata pedig tovább növelte a két ország közti szakadékot.
A háború kitörésekor a német haditengerészet félelmetesen hatásosnak bizonyult, s alapjaiban változtatta meg a tengeri hadviselés természetét, azonban győzni nem tudott. A császárnak a flotta lett a veszte, amelynek matrózai a háború végén fellázadtak ellene, az utolsó német uralkodónak így menekülnie kellett Hollandiába, ahol 1941-es haláláig élt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.