Budapesten az év fotókiállítása
2014. május 27. 08:48
A világ leghíresebb fotóügynöksége, a Magnum Photos új, Kontaktok című vándortárlata a budapesti Capa Központban, míg legelső csoportos kiállítása Elsők címmel a Mai Manó Házban látható keddtől augusztus 24-ig.
Korábban
A Magnum Photost öt fotográfus - Robert Capa, David "Chim" Seymour, Henri Cartier-Bresson, George Rodger és William Vandivert - alapította 1947-ben a magyar származású Capa ötlete nyomán felbuzdulva, amely a szabadúszó fényképészek első közös nemzetközi ügynöksége lett. Céljuk az volt, hogy anyagilag és erkölcsileg is függetlenítsék magukat. A Magnum a mai napig a fotósok tulajdonába tartozó kollektívaként működik, négy irodájuk van a világban, Párizs mellett New Yorkban, Londonban és Tokióban.
Kambodzsa, 1952. © Werner Bischof / Magnum Photos (Mai Manó Ház)
A budapesti Capa Központban és a Mai Manó Házban keddtől látható egyedülálló kiállításon mintegy hetven kontaktmásolat tekinthető meg olyan legendás Magnum-fotográfusoktól, mint Henry Cartier-Bresson, Eve Arnold, Rene Burri, Elliott Erwitt vagy éppen Paolo Pellegrin. A tárlaton ikonikus fotók láthatók többek között a normandiai partraszállásról, az 1968-as párizsi diáklázadásokról, Robert Kennedy és Gandhi temetéséről, a vietnami háborúról, a 2001. szeptember 11-i terrortámadásról, illetve híres portrék Che Guevarától Margaret Thatcherig.
A Capa Központban bemutatott Kontaktok a ma már ikonikus fényképek születésébe és kiválasztás folyamatába avatja be a látogatókat, így mintegy képet kaphatunk a világhírű fotográfusok gondolkodásáról, munkafolyamatáról. A Mai Manó Házban pedig az a pár éve felfedezett szenzációs fotótörténeti lelet látható, amely a Magnum legendás fotográfusainak legelső kiállításának anyagát tartalmazta. A farostlemezre kasírozott 83 fekete-fehér képet két utazóládába zárták, majd az innsbrucki Francia Intézet pincéjében pihentek több évtizeden át.
Lőgyakorlat, Teherán, Irán, 1986. (Capa Központ) © Jean Gaumy/Magnum Photos
Magnum Photos. Elsők - Magnum's First. Mai Manó Ház. Budapest, Nagymező utca 20. 2014. május 27. - augusztus 24.
Kontaktok (Magnum Contact Sheets). Capa Központ. Budapest, Nagymező utca 8. 2014. május 27. - augusztus 24.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.