Kártérítést fizetnek a 2. világháborús "gumikatonáknak"
2014. május 15. 15:04 MTI
A brazil kormány kártalanítja azt a több ezer munkást, akiknek a második világháború idején a szövetséges hatalmak kiszolgálása érdekében keserves munkát kellett végezniük a helyi kaucsukfa-ültetvényeken - jelentette híroldalán a Globo brazil televíziós csatorna. A parlament alsóháza szerdán szavazta meg az egyszeri kártérítésről szóló jogszabályt, amelyet a szenátus még áprilisban hagyott jóvá.
Korábban
Az úgynevezett gumikatonákat a brazil kormány a második világháború idején küldte dolgozni az ültetvényekre az Egyesült Államokkal kötött megállapodás értelmében. Az amerikai-brazil egyezmény azután született, hogy Japán 1941-ben elfoglalta Malajziát, aminek nyomán akadozni kezdett a szövetségesek számára szükséges gumiutánpótlás. A munkakörülmények az Amazonas-vidéki kaucsukfa-ültetvényeken különösen embert próbálóak voltak, az ott dolgozók közül mintegy 20 ezren haltak meg, sokan közülük maláriában.
Arlindo Chinaglia parlamenti alelnök méltányossági minimumnak nevezte a kártérítéssel kapcsolatos törvény elfogadását. A jogszabály értelmében átszámítva egyenként közel 2,5 millió forintot fizetnek a még életben lévő 6 ezer egykori munkásnak, akik ma már 80 évesek vagy annál idősebbek. Az elhunyt gumikatonák összesen mintegy 7 ezer hozzátartozója is jogosult az egyszeri kártérítésre; az ígért összeget még az év végéig megkapják az érintettek. Anibal Diniz szenátor szerint a gumiültetvények egykori dolgozói nemzeti hősök.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Hollandia régészeti leleteket adott vissza Egyiptomnak
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Városonként eltérő teremtésmítoszok jöttek létre az ókori Egyiptomban
- Teljesen el akarták törölni az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó emlékét
- A szerelemért dobta el korábbi nevét és vallását Omar Sharif
- Isztambul bukása hozta el a Muszlim Testvériség felemelkedését Egyiptomban
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon 11:20
- 11:20
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca 09:50
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc tegnap
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt tegnap