Jobb élet köszöntött be a fekete halál után
2014. május 9. 13:29
Az 1347-ben Európát elérő nagy pestishullám nyomában járó halál tízmilliókat ragadott el, a kontinens népessége mintegy négy év leforgása alatt harmadával csökkent. Egy tanulmány szerint azonban a pusztításnak egy pozitív hozadéka volt: a fekete halált túlélő európaiak életminősége meredeken emelkedett, s jóval tovább éltek.
Korábban
Egy amerikai kutató egy londoni temetőben nyugvó, 1347 előtt, illetve a pestishullám után elhunytak csontjait elemezte, és megállapította, hogy a hatalmas pusztítást túlélő európaiaknak - bármilyen korúak is legyenek - jóval kisebb esélyük volt a korai halálra, mint a fekete halál "aratása" előtt. A pestisjárvány előtti évszázadban a lakosság mindössze 10 százaléka érte meg 70. életévét, magyarázta Sharon DeWitte, a Dél-Karolinai Egyetem biológiai antropológusa. Hozzátette: a járvány után, a 15. században a lakosság már mintegy 20 százaléka érte meg ezt a középkori viszonylatban matuzsáleminek számító kort.
A fekete halált okozó Yersinia pestis baktérium ezen válfaja Európában elsőként 1347 és 1351 között bukkant fel. Közép-Ázsiából a Selyemúton keresztül, majd a genovai hajósok által érhette el az öreg kontinenst. A becslések 75 és 200 millió közé teszik a halálos áldozatok számát világszerte, Európa lakossága több mint harmadával csökkent, ám egyes kutatók szerint akár a kontinens lakóinak fele nem élhette túl a járványt. (Korábban is voltak pestisjárványok, az egyik legnagyobb Justinianus császár idején tombolt, amely csak Konstantinápolyban naponta ötezer emberéletet követelt.)
A „fekete halál” kifejezés onnan ered, hogy a bubópestis során az oxigénhiány miatt a bőr sötétkék színt kap. A beteg 2-7 napon belül elhunyt, ám aki túlélte a fertőzést, annak szervezete élete végéig védettséget kapott. A kutatók sokáig úgy vélték, hogy a fekete halál válogatás nélkül ölt, azonban DeWitte elemzése szerint a pestis ugyanolyan volt, mint a többi betegség: főként az időseket és a rossz egészségi állapotúakat vitte el.
A pestist egyfajta "szelekciós erőként" kell értelmeznünk, amely a törékeny embereket célozta meg, magyarázta DeWitte. Ha az emberek pestissel szembeni érzékenysége valamilyen módon genetikailag magyarázható - például gyengébb volt az immunrendszerük vagy genetikai alapú egészségügyi problémájuk volt -, akkor azok, akik túlélték a betegséget, jóval erősebb géneket tudtak továbbörökíteni a gyermekeiknek, így a lakosság szívosabb lett. A PNAS amerikai tudományos folyóiratban megjelenő tanulmány szerint a pestis valósággal "beleírta" magát az emberi genomba, ugyanis a járványt túlélők leszármazottainak immunrendszere bizonyos változásokon esett át.
DeWitte 464 maradványt vizsgált a járványt megelőző 11-12. századból, majd 133, 15-16. századi csontvázat elemzett. A vizsgálat "reprezentatívnak" tekinthető, ugyanis a sírkertben mindenféle társadalmi réteg, illetve korosztály képviseltette magát. Az eredmények után DeWitte leszögezte: a későbbi évszázadokban élők hosszabb élettartamának titka valóban azon alapult, hogy a betegség a gyengébbeket vitte el. Az sem mellékes, hogy mivel Európa lakosságának közel felét elvesztette, a túlélők rendelkezésére álló anyagi és mezőgazdasági források megduplázódtak. Több történelmi dokumentum is egyértelműen azt tükrözi, hogy a 14. század második felében a szegényebbek étrendje gazdagodott.
"Több húst és halat ettek, jobb minőségű kenyeret fogyaszthattak nagyobb mennyiségben" - mondta DeWitte. A természetes szelekciót követő javuló étkezési trendek - a genetikai változások mellett - is nagy szerepet kaphattak abban, hogy a következő generációk védettebbek lettek ezen betegségekkel szemben. A szakértő azt tervezi, a következő kutatását annak fogja szentelni, hogy kiderítse, az 1347 előtti években mennyire volt rossz Európa lakóinak egészségügyi helyzete és ez mennyiben segíthette a járvány elterjedését. "A fekete halál egy viszonylag új betegség volt a 14. században, az akkori lakosság életének feltérképezése segíthet bennünket a legjobban a pestis és az ember közötti interakció jobb megértésében" - tette hozzá DeWitte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Hollandia régészeti leleteket adott vissza Egyiptomnak
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Városonként eltérő teremtésmítoszok jöttek létre az ókori Egyiptomban
- Teljesen el akarták törölni az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó emlékét
- A szerelemért dobta el korábbi nevét és vallását Omar Sharif
- Isztambul bukása hozta el a Muszlim Testvériség felemelkedését Egyiptomban
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap