Hatalmas "rénszarvasfogót" találtak a Huron-tóban
2014. április 30. 08:56
Bonyolult, kőből készült építményeket, valamint "V" alakú elemeket fedeztek fel amerikai régészek a Huron-tó fenekén. Ez lehet az egyik legkomplexebb őskori vadászati szerkezet, amelyet a Nagy-tavak mélyén valaha találtak.
A Michigani Egyetem kutatói úgy vélik, közel 9 ezer éves az az ősi amerikaiak által használt vadászati segédeszköz, amelyet a rénszarvascsordák vándorlásainak területére építettek.
Az i. e. 8-7. évezredben egy szárazföldi híd, az ún. Alpena-Amberley-hegyhát kötötte össze Észak-Michigant Dél-Ontarióval, amely a bennszülöttek számára táplálékforrásként szolgáló emlősök egyik legfontosabb vonulási terepe volt. Mára ez több mint negyven méterrel a víz alatt található, azonban az utolsó jégkorszak idején még száraz körülmények uralkodtak a térségben.
Víz alatti szonár és távirányítású járműre szerelt videokamera segítségével a régészek két párhuzamos kősort azonosítottak, amelyek 8 méterre találhatóak egymástól és 30 méter hosszúak. A leletegyüttestől délkeletre egy hasonló, "V" alakú sorra lettek figyelmesek, amely mintegy 2800 négyzetméteres területet fedett le, és a szakértők szerint minden bizonnyal vadászat során, a vadak csapdába ejtésére használhatták az őslakosok.
A kutatócsapat búvárjai a helyszínen 11 darab pattintott kőeszközt találtak, ami állításuk szerint további bizonyítékot jelent a vadászati tevékenységre. A régészek úgy vélik, a fellelt kődarabkák egyéb kőeszközök élesítésére, illetve javítására szolgálhattak.
Egy számítógépes szimuláció segítségével a szakértők végigkövethették, mely útvonalat használtak a rénszarvasok a tavaszi, illetve őszi vonulásuk során, és két "csomópontot" találtak, amelyet mindkét irányba történő vándorlásuk során érintettek. Ezek közül az egyiknél fedezték fel a vadcsapdát. "Mindez azt mutatja, hogy az amerikai őslakosok igen tájékozottak voltak a leendő táplálék felbukkanását illetően" - mondta John O'Shea, a Michigani Egyetem régésze a LiveSciencenek.
Az ősz a leginkább kívánatos időszak a vadállatok elejtésére, ugyanis ebben az évszakban a legjobban tápláltak a rénszarvasok, a szőrük pedig ekkor van a legkiválóbb állapotban. Ennek ellenére a különböző kősávok, valamint a "V" alakú sor irányai azt mutatják, nem csupán ősszel, amikor az állatok délkeletre tartottak, hanem tavasszal is - amikor pedig északnyugatra vonultak - leterítették áldozataikat. Ezek szerkezete arról árulkodik, hogy a vadászok különböző stratégiákat használtak a két szezonban: tavasszal több csoport együtt dolgozott, míg ősszel ezek a csoportok önállóan tevékenykedtek.
Hasonló vadászati módszerekkel már találkoztak a kutatók a kontinens északi vidékein, azonban kevés maradt fenn a felszínen, köszönhetően a telepesek hódításainak, valamint az útépítéseknek, magyarázta O'Shea. A Huron-tó nyugodt, víz alatti környezete miatt kitűnő állapotban maradtak meg ezek a "vadfogók". A kutatók azt tervezik, hogy idén tavasszal feltérképezik ezeket a kőépítményeket, és megvizsgálják a már említett második "csomópontot" is, ugyanis nagy az esély, hogy ott is találnak hasonló elemeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.