Küzdelem a ringen kívül
2014. április 29. 17:17
„Semmi bajom a vietkongokkal. Ők még sohasem neveztek niggernek” – jelentette ki Muhammad Ali egy 1966-ban adott interjúban a vietnami háborúval kapcsolatban. Az olimpiai- és világbajnok bokszoló néhány hónappal később, 1967. április 28-án megtagadta, hogy bevonuljon az Egyesület Államok hadseregébe. Döntésének komoly következményei lettek.
Már az 1950-es években is világosan látszott, hogy az akkor még Cassius Clay néven versenyző fiatal fekete bokszoló óriási tehetség. Beválogatták az 1960-as római olimpiára utazó amerikai csapatba, de annyira félt a repüléstől, hogy majdnem otthon maradt. Végül – egy ejtőernyővel a hátán – mégis elutazott, és 18 évesen a félnehézsúly olimpiai bajnokaként térhetett haza. A fogadtatás azonban meglehetősen hűvösre sikeredett. A sportolót és barátját nem szolgálták ki egy csak fehérek által látogatható louisville-i étteremben, és az – azóta sokak által megcáfolt – anekdota szerint dühében az Ohio folyóba dobta aranyérmét.
A bokszoló 1964-ban szerezte meg első világbajnoki címét profiként, és ugyanebben az évben csatlakozott az Iszlám Népe szektához. A nevét Muhammad Alira változtató sportoló a polgárjogi mozgalom radikális szárnyának vezéralakjává vált, akinek meghökkentő, provokatív kijelentései megosztották az amerikai közvéleményt. 1967-ben már senkit sem ért váratlanul, hogy a muszlim sportoló – főként vallási okokra hivatkozva – megtagadta a hadseregbe való bevonulást.
Egy Alival készült interjú 1969-ből
Ali profi bokszolói engedélyét azonnal visszavonták, és világbajnoki címétől is megfosztották. A profi boksz világába 1970-ben térhetett vissza. Bár a bíróság öt év börtönre ítélte a bokszolót, és tízezer dolláros büntetést szabott ki rá, a Legfelsőbb Bíróság 1971-es döntése értelmében végül nem kellett börtönbe vonulnia. Az 1984 óta Parkinson-kórral küzdő, a szakértők és a közönség többsége által a világ valaha volt legjobb bokszolójának tartott Alit 1999-ben az évszázad sportolójának választották.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.