Milliárdnyi színkombináció egyetlen kockában
2014. április 24. 16:03 MTI
Nagyszabású kiállítás nyílik csütörtökön a New Jersey-i Liberty Science Centerben a Rubik-kocka 40. születésnapja alkalmából. A Beyond Rubik's Cube (A Kocka és ami mögötte van) című kiállítást Áder János köztársasági elnök és Rubik Ernő nyitja meg.
Korábban
A hatoldalú varázslat
Ifjabb Rubik Ernő 1974-ben rukkolt ki játékával, a bűvös kockával, amely Rubik-kocka néven az egész világot meghódította. Az 1944-ben született, idén 70 éves Rubik Ernő a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett építészmérnökként 1967-ben, majd az Iparművészeti Főiskolán belsőépítészetet tanult 1971-ig. Építész-tervezőként dolgozott, 1970-88 között az Iparművészeti Főiskolán tanított. Jelenleg a Rubik Stúdió vezetője, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára.
Rubik Ernő fejében 1974 tavaszán született meg a méltán világhírűvé vált Rubik-kocka ötlete. Eredetileg a térbeli mozgások szemléltetésére alkalmas eszközt kívánt létrehozni a diákjainak, és először egy 2x2x2-es élfelosztású kockával kísérletezett, mígnem megalkotta az oldalanként kilenc négyzetet tartalmazó kockát, amelynek oldallapjai más-más színűek és három tengely körül elforgathatóak. Akkor ismerte fel, hogy ez a kocka logikai játékra is kiválóan alkalmas, hiszen a forgatásokkal milliárdnyi színkombináció hozható létre, miközben a cél a kiindulási helyzet, vagyis az egyszínű oldallapok visszaállítása.
A feltaláló 1975. január 30-án adta be a kocka (térbeli logikai játék) szabadalmát, és a Magyar Szabványügyi Hivatal hivatalosan 1976. október 28-án vette szabadalmi listájára. Rubik találmányát már 1975 márciusában átadta a Politechnika (később: Politoys) Ipari Szövetkezetnek hasznosításra, de az csak két év múlva kezdte el gyártani. 1975 végén az Országos Pedagógiai Intézet elutasította a találmányt mint oktatási segédeszközt. Bár az 1978-as BNV-n elnyerte a Kulturális Minisztérium nívódíját, az akkori Nürnbergi Játékvásáron még senki sem figyelt fel rá.
1979 júniusában az Observer című lapban megjelent egy cikk a Hatoldalú varázslat címmel, és még ebben az évben a világ egyik vezető matematikai szaklapja, a The Mathematical Intelligencer címlapján szerepelt a kocka. 1980-ban négymillió, a következő évben már hétmillió bűvös kockát gyártott a Politoys, miközben a Távol-Keleten már javában hamisították.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap