Róma 2767 éves
2014. április 22. 10:02 MTI
Ókori jelmezekben, felvonulással ünnepelték Róma alapításának 2767. évfordulóját hétfőn az olasz főváros történelmi központjában, ahol római katonák is összecsaptak egymással. A legenda szerint Róma városát az ikerpár Romulus és Remus az időszámítás előtti 753-ban, április 21-én alapította.
Korábban
Az Örök Város születésnapját római szokás szerint "ókori" menettel ünnepelték meg. Ezerhatszázan vonultak végig korhű viseletben a Circus Maximus mezejétől a Colosseumig, a Capitolium dombját és a Forum Romanumot is érintve.
Kilenc ország hagyományőrző egyesületeinek tagjai keltették életre a Róma utcáin lovon végigvonuló Julius Caesart és a szenátorokat, a Vesta-szűzeket, a rabszolgáitól övezett Cleopátrát, a gladiátorokat, a dák hadifoglyokat. A színes menetre kétszázezer római és turista volt kíváncsi. A Capitolium-domb lábánál Ignazio Marino főpolgármester köszöntötte az ókori rómaiakat.
A születésnapi ünneplés részének számít a Circus Maximus mezején rendezett csata is. A korábbi években római katonák és barbárok csaptak össze egymással, idén az egykori római hadsereg csapatai: az Octavianus (a későbbi Augustus császár) által létrehozott Legio XXI Rapax, a fővezér vagy császár testőrségét alkotó V Cohors Praetoria és a Legio II Britannica mérte össze erejét az ókori polgárháborúkat idézve.
Róma születésnapján a városi múzeumokba ingyenes volt a belépés. Hétfő késő este a mécsesekkel megvilágított Capitolium felett tűzijátékot rendeztek, Augustus fórumán pedig fényjátékkal kísért régészeti estet tartottak a császár halálának 2000. évfordulójára emlékezve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap