Érelmeszesedés nyomaira bukkantak az ősi amarai leleteknél
2014. április 8. 19:22
Érelmeszesedést állapítottak meg öt, Szudán északi részén feltárt ősi csontváznál. Brit kutatók szerint felfedezésük fontos lépés lehet a betegség fejlődésének minél alaposabb megismerésében.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése alapján a globális halálozási okokat a szív- és érrendszeri megbetegedések vezetik. A világon évente több mint 17 millió ember hal meg e betegségek miatt. A szív- és érrendszeri megbetegedések azonban korábban szinte ismeretlenek voltak, eddig csupán múmiáknál sikerült kimutatni.
A Durhami Egyetem bioarcheológusai öt - három nő és két férfi -, 3000 éves, 35 és 50 év között elhunyt személy csontvázánál szintén érelmeszesedésre (atherosclerosis, ateroszklerózis) utaló jeleket állapítottak meg. A csontvázakra az I. Széthi egyiptomi fáraó által alapított, a Nílus jobb partján elterülő, Szudán fővárosától, Kartúmtól 750 kilométerre északra található Nyugat-Amaránál bukkantak - olvasható a kutatóknak az International Journal of Palaeopathology című szaklapban közölt tanulmányában.
Az érelmeszesedés a szív- és érrendszer betegsége: az artériák falára rakódott zsíros plakkok okozta szűkület. A plakkokban gyakran rakódik le mész, amely szinte csontkeménnyé teszi az erek e részeit, de a dudorokat egyéb anyagok, így zsírok vagy vérfesték is kitöltheti. Ezeket sikerült kimutatni a csontvázak röntgensugaras és elektronmikroszkópos vizsgálatakor.
"Nagyon keveset tudunk az érelmeszesedés előfordulásáról a történeti népességek körében, mivel nagyon nehéz bizonyítékot találni a csontokban" - mondta el Michaela Binder kutatásvezető, a Durhami Egyetem doktorandája. "A 3000 éves csontokon látható, az artériák falára rakódott plakkok azt mutatják, az érelmeszesedés nem modern betegség, hanem összefüggésbe hozható gyulladással, az öregedéssel és a genetikával" - tette hozzá.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d66745966c0e4618957c14db83fc473.jpg)
A British Museum gyűjteményéhez tartozó csontvázakat különböző, i.e. 1300 és i.e. 800 közé datált sírokban találták meg. A feltárt sírmellékletek alapján az elhunytak a társadalom különböző rétegeihez tartoztak, a két férfi pedig ugyanabból a sírból származik, ahol az első áttétes daganattal diagnosztizált férfit is megtalálták.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 2. Hunyadi Mátyás uralkodása](/iI3Es/label/.cut-640x400/793.jpg)
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Évtizedeken keresztül rejtély övezte, hogy mi történhetett a svéd sarkkutató csapattal 15:05
- A kor legnépszerűbb illata volt Coco Chanel No.5 nevű parfümje 14:21
- Kulturális örökségünket bemutató országos turné indul Székesfehérvárról 13:20
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap