10 érdekesség Dzsingisz kánról
2014. március 27. 14:04
1. Dzsingisz kán a Mongol Birodalom megalapítója volt, a világtörténelem legnagyobb összefüggő államát igazgatta, elfoglalta Ázsia legnagyobb részét, Kínát, Oroszországot, Perzsiát, a Közel-Keletet és Kelet-Európát.
2. Eredeti neve Temüdzsin volt, nevét egy tatár törzsfőnökről, Temüdzsin-ügéről kapta.
3. A mongolok titkos története című mű szerint születésekor öklében egy kis vérrögöt szorongatott, ami a hagyomány szerint azt bizonyítja, hogy nagy hadvezér vagy harcos válik belőle.
4. Dzsingisz kán katonai hódításainak becslések szerint 40 millió ember esett áldozatul.
5. Bár a Mongol Birodalom vezetője a fél világot meghódította, rettegett a kutyáktól.
6. A mongol vezér a vallási tolerancia híve volt, s előszeretettel tanulmányozta más kultúrák filozófiai alapvetéseit. Érdeklődött az iszlám, a buddhista, a taoista és a keresztény tanok iránt is.
7. Dzsingisz kán 700 millió tonna széndioxidnak a levegőbe kerülését akadályozta meg, miután az általa meghódított megművelt területek helyét újra erdők vették át.
8. A hagyományos harcmodor mellett Dzsingisz kán várostromot vezetett, hadifoglyokat használt emberi pajzsként és kiterjedt kémhálózatot tartott fenn.
9. A legenda szerint Dzsingisz kán kasztrálásba halt bele 1227. augusztus 24-én. Sokkal valószínűbb, hogy hadjárat közben hunyt el, miután leesett lováról és belehalt sérüléseibe.
10. A mongol hódító a világtörténelem legsikeresebb "alfahímje", genetikusok szerint ma a világ lakosságának 0,5 százaléka Dzsingisz kán leszármazottja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.