A macskák is gyanúsak voltak az 1. világháborúban
2014. március 14. 14:08
A brit katonák fokozott éberségükről tettek tanúbizonyságot az első világháborúban, amikor két, a németeknek "kémkedő" macska és egy kutya gyanús mozgásáról jelentettek; azt nem tudni, hogy a tervezett "kihallgatás" eredményes volt-e - olvasható a Nemzeti Levéltár honlapján olvasható egyik dokumentumban.
Korábban
Három gyanús, sötét alak ólálkodott 1915 júliusának egyik éjjelén a brit pozíciókhoz közel. A tisztek nem haboztak, rögvest parancsot adtak elfogásukra és kihallgatásukra. De kik voltak ők, német hírszerzők, esetleg belső ellenség? Egyik sem: két macska és egy kutya okozott riadalmat a lövészárok-hadviselésbe belefáradt, elcsigázott katonák körében.
A történet bármilyen fikciós irodalom kiváló alapanyaga lehetne, csakhogy az eset nagyon is valóságos eseményen alapszik. A brit 12. hadosztály 36. dandárjának katonái a kewi Nemzeti Levéltár által a minap online elérhetővé tett mintegy négyezer dokumentum egyike szerint valóban három állat mozgását vélték annyira gyanúsnak, hogy arról jelentést készítsenek.
A dokumentum tanúsága szerint a szóban forgó állatok rendszeresen átkeltek a német oldalról a britre, ezért a tisztek gyanút fogtak, hogy a németek esetleg üzeneteket küldenek velük a frontvonalak között. "Két (2) macskát és kutyát gyanúsítunk, hogy éjjelente átkelnek a lövészárkainkon; megtettük a lépéseket elfogásukra, ha az lehetséges" - olvasható a dokumentumban, amelyből sajnos nem derült ki, hogy ez megtörtént-e, így az sem, hogy kihallgatásukra sor került-e.
Az immáron online elérhető dokumentumokban a gáztámadásról, a lángszóró világháborús alkalmazásáról, a brit hadseregben szolgáló indiai lovasságról és a Somme-nál küzdő dél-afrikai katonákról is lehet olvasni. Van köztük egy vázlat is, amelyen egy álkatonákból álló csapat látható; a németek összezavarására kiagyalt taktikát "kínai támadásnak" nevezi a dokumentum.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap