Arábiai Lawrence, a szerény hős
2014. március 5. 22:42
Korábban
Ki volt Arábiai Lawrence?
Thomas Edward Lawrence 1888. augusztus 15-én (egyes források szerint 16-án) született a walesi Tremadocban Westmeath hetedik bárójának törvénytelen gyermekeként. Lawrence kiváló eredménnyel végzett Oxfordban, majd közel-keleti ásatásokon vett részt. Bejárta gyalogosan Arábiát, a brit felsőbbrendűségben mélyen hívő kollégái rosszallását kiváltva összebarátkozott a helybeliekkel, megtanulta a nyelvüket, megismerte kultúrájukat. Így szerzett tudása az első világháború kitörése után értékelődött fel: 1916-ban ő lett a török uralom ellen fellázadó Fejszál al-Huszein sejk brit összekötője az arábiai sivatagban.
Lawrence elérte, hogy a felkelők jelentős török erőket kössenek le, a harcok során maga is többször megsebesült, 1917-ben török fogságba is esett. Küldetése során sok helyi szokást vett át, honfitársai fantáziáját főként állandóan viselt fehér burnusza és sivatagi lovaglásai ragadták meg, de sokan furcsállották különc viselkedését. Az első világháborút követő párizsi béketárgyalásokon az arab, majd a brit delegáció tagjaként hasztalanul érvelt az egységes arab állam létrehozása mellett, ezért fáradtan és csalódottan Oxfordba ment tanítani. Amikor 1921 elején Irakban lázadás tört ki, Winston Churchill gyarmatügyi miniszter őt kérte fel tanácsadónak, és Lawrence javaslatára adott önkormányzatot a területnek.
Lawrence 1922-ben álnéven belépett a légierőhöz, de miután a sajtó a nyomára akadt, Pakisztánba vezényeltette át magát. A távoli garnizonban unaloműzésből és pénzkereset céljából lefordította az Odüsszeiát és kiterjedt levelezése mellett több könyvet írt, melyek közül a legnagyobb sikert A bölcsesség hét pillére című önéletrajza aratta. 1928-ban vissza kellett térnie Angliába, mert - vélhetőleg nem alaptalanul - kémkedés gyanújába keveredett. Hazatérve főleg motorversenyzéssel foglalkozott, majd 1935-ben hivatalosan is visszavonult vidéki birtokára.
Nem sokáig élvezhette a pihenést: 1935. május 13-án két kerékpárost akart kikerülni motorjával, de kiröpült a nyeregből és súlyos fejsérüléseibe hat nappal később belehalt. Érdekesség, hogy a nagy visszhangot kiváltó baleset vezetett el a bukósisak kifejlesztéséhez és kötelezővé tételéhez. Lawrence titokzatos alakja körül máig dúlnak a viták: az arab ügy harcosának és gátlástalan brit ügynöknek, hősnek és árulónak egyaránt tartották.
Korda Sándor már a harmincas évek elején filmet tervezett róla, az ötletet az ötvenes években elevenítették fel. A David Lean rendezte film, melynek főszerepét Peter O'Toole játszotta, hét Oscar-díjat nyert. Az alkotás a londoni premieren még három és háromnegyed órás volt, a végső változat három órás lett, és bevonult a filmtörténelembe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.