Gyertyatartó fedi fel az elfeledett középkori útvonalat
2014. március 3. 12:12
A Baleár-szigetekhez tartozó Ibiza partjainál talált 10. századi gyertyatartó lehet a kutatók legforróbb nyoma a középkor elfeledett hajózási útvonalainak feltérképezésére.
Korábban
A gyertyatartó használóinak kilétét, valamint az eszköz eredetét továbbra is rejtély fedi, magyarázták a kutatók az Archivo Español de Arqueología című szaklapban. A legújabb merülés - azon a helyszínen, ahol a gyertyatartót az 1970-es években felfedezték - ugyanis semmi újat nem tudott felmutatni. Az eszköz magángyűjtők kezében volt, s a restaurálási munkálatok sem éppen a szigorú szakmai szempontok szerint zajlottak, így a régészeknek nem volt könnyű dolguk.
"Nem vagyunk biztosak a szimbolikájában és a pontos használatában" - mondta Marcus Hermanns, a madridi Német Régészeti Intézet munkatársa. "Nem található rajta például égésre utaló nyom, mivel a felújítás nem szakszerűen történt" - tette hozzá. Habár a külsejét illetően nem tudtak a szakértők semmi biztosat mondani, azt megállapították, hogy a középkori gyertyatartó rávilágított, Ibiza fontos állomás lehetett a hajózási útvonalak mentén.
A szakértők elmondása szerint keveset tudunk a földközi-tengeri szigetnek a 10. századi kereskedelemben játszott szerepéről. Több hajóroncsot is felfedeztek a korszakból a dél-francia partok mentén, a régészeti leletekből pedig arra következtettek, hogy létezett egy tengeri útvonal, amely Dél-Franciaországot a mai spanyol és portugál partokkal kötötte össze.
Korabeli dokumentumokban olvasható, hogy volt egy Fraxinetum vagy Fraxinet nevű iszlám kolónia a mai Franciaország Provence régiójában. A kolónia tagjai ibériai területekről érkező muszlim kalózok voltak, akiknek jelenléte megerősítheti a két terület közti tengeri útvonal létezését. "Az elsüllyedt hajók valószínűleg ezen kalózoké lehettek" - magyarázta Hermanns. A gyertyatartó bronzból készült, s kevés hozzá fogható van, az ibizai területeken pedig nincs párja. A szakértők szerint még sok kutatásra van szükség a délnyugat-spanyolországi partokon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.