Száz évvel később ért célba a világháborús levél
2014. február 18. 13:10
Egy blogon tett felhívás nyomán ért célba az a levél, amelyet 1916-ban, egy Skóciában szolgáló walesi tengerész írt családjának.
Korábban
"Your Blue Jacket Boy" - ez olvasható azon az 1916-ban írt levélben, amelyet a Skóciához tartozó Orkney-szigetek (Orkney) székhelyén, egy kirkwalli ház kandallója mögött találtak meg több mint három évtizeddel ezelőtt. A levelet a tengerész Walesben élő családjának címezte, lepecsételte és bélyeget is tett rá, de feladni már nem tudta.
Az Orkney-i Könyvtár munkatársai elhatározták, hogy azonosítják a feladót és az intézmény blogján közzétett felhívás nyomán megkeresik az illető még élő hozzátartozóit, a helyi újság segítségével pedig feltárják történetét. A szálak Kanadába vezettek; itt él ugyanis a tengerész egy távoli rokona, aki szerint a feladó a walesi Dyfed megyéből származó David 'Dai' John Phillips lehet. A rokon végül kapcsolatba lépett a Chesterben élő Mary Hodge-dzsal, aki felismerte a levél írójában dédapját.
David John Phillips Orkneyban, a HMS Cyclops javítóhajón szolgált az első világháború idején. Miután leszerelt, 1919-ben feleségül vette a szigetről származó Catherine Isabella Coghill Johnstont; a pár visszament Walesbe, ahol két gyermekük született és egy zöldségest nyitottak. Catherine családja a Bridge Streeten lakott, itt találták meg a levelet 1980-ban, majd tavaly átadták a könyvtárnak.
'Dai' levelében azt kéri, családja őrizze meg emlékében, majd említést tesz egy zsebkendőről, amelyen egy tengerész képe látható és amit el akar küldeni. Mary Hodge azonnal felismerte a szerzőt és a címet, és úgy fogalmazott, a levélben a mélyről jövő emóciók, az ijedtség és a hitetlenség érzése keveredik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben
- Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum
- Színes programokkal várja az érdeklődőket az Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden
- Földrengés és az első világháború is hátráltatta Iványi-Grünwald Béla művésztelepének sikerét
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap