Halála előtt sajtot ehetett Ötzi
2014. február 7. 17:35 MTI
Halála előtt talán sajtot ehetett Ötzi, az ötezer éves gleccsermúmia - derült ki gyomortartalmának elemzéséből.
Korábban
Menekülés közben érhette nyíltalálat, perceken belül elvérzett. Előtte napokon át kóborolt az Ötz-völgyi-Alpok gleccservidékén, halála előtt nem sokkal evett is - állapította meg egy kutatás, amelynek céljaira 2010-ben Ötzit kiolvasztották, hogy tanulmányozásával újabb ismereteket nyerhessenek róla és a korabeli emberek életéről. Megvizsgálták az állatbőrből varrt ruházatán talált vérnyomokat és gyomrának tartalmát is. Egyebek közt egy zsírcsomót is felfedeztek benne, amely egyes elképzelések szerint sajt fogyasztására utal.
A müncheni Régészeti Múzeumban csütörtökön kezdődött, Ötzi 2.0 című kiállítás megnyitóján Angelika Fleckinger, a bolzanói Dél-tiroli Régészeti Múzeum igazgatója elmondta: ha igaz a feltevés, ez a lenne az emberiség történetének legrégibb sajtdarabja. Halála körülményeiről is többet megtudhatnak a tudósok, ha a ruházatán lelt vérnyomok elemzésével elkészülnek. Ha másnak a vére, az arra utalhat, hogy küzdelembe bonyolódott. Az eredmények a kutatók szerint még idén várhatók.
Ötzi múmiáját 1991. szeptember 19-én fedezték fel 3210 méter magasan, a jégbe fagyva. Az egyiptomi múmiákkal ellentétben őt belső szerveivel együtt, vegyszermentesen őrizte meg a gleccser. A 160 centiméter magas, 50 kilogramm súlyú, nagyjából 45 éves férfi kőszáli kecskét, gabonát és zöldségeket fogyasztott, háta fájt, ízületei elkoptak, erei meszesek voltak, fogai szuvasak, fogínye sorvadt. A hátán és bokája körül talált vonalak nem tetoválások: ízületi fájdalmai enyhítésére bőrét faszénnel metszették be, és növényeket dörzsöltek a sérülésbe.
Az augusztus 31-éig megtekinthető kiállítás látogatói az életnagyságú Ötzit virtuálisan maguk is "felboncolhatják": érintőképernyős berendezés segítségével ránagyíthatnak a csontokra, szövetekre, ízületekre. A valódi múmiát élő webkamerán keresztül figyelhetik meg, amelyet a testet őrző, -6 fokos, 99 százalékos nedvességtartalmú helyiségben szereltek fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- A részecskekutatás egyik alapeszközét alkotta meg tanítványával Hans Geiger
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap