Leopárdfogak és borjúcsontok a gízai piramisok lábainál
2014. január 23. 08:47
Egy közel 4500 éves, valószínűleg magas rangú tisztviselők által lakott, ősi palota romjaira bukkantak a kutatók a gízai piramisok közelében. A fiatal szarvasmarhacsontok, valamint a leopárdfogak léte arra utal, hogy az itt lakók királyi módon éltek, ettek, illetve öltözködtek.
Korábban
A Szfinx lábaitól mindössze négyszáz méterre délre található ősi városban egy lakóépületet tártak fel, mellette pedig fiatal borjú hátsó lábszárcsontjaira bukkantak, továbbá egy pecsétdarab is előkerült, amelyen a „királyi írástudó” feliratot olvasták ki a régészek. Mindezek mellett a legérdekesebb lelet a négy leopárdfog volt.
A 21 szobás palota a város azon részében áll, amely a Menkauré fáraó piramisa (a gízai piramisok közül ez a legfiatalabb) építésének idejéből való. „A szarvasmarhát tíz hónapos korában vágták le, ez pedig igen fiatalnak számít, tehát – luxusterméknek minősülő – borjúhúst fogyasztottak” – mondta Richard Redding, az ókori egyiptomi feltárásokkal foglalkozó Ancient Egypt Research Associates vezető kutatója. Hozzátette: a lakóépület melletti halomból közel százezer csontot ástak ki, ám ezek közül egyik szarvasmarhacsont sem volt idősebb 18 hónaposnál, emellett – a régészeti adatok szerint – kecske- és juhhús is gazdagította az arisztokratikus életmódot folytató egyiptomiak étrendjét. „Ez azt jelenti, hogy nagyon magas rangú lakókról van szó” – húzta alá Redding, a Michigani Egyetem Régészeti Múzeumának kutatója.
Az ásatások helyszíne
A régészek a lábasjószágok csontjai mellett leopárdfogakat is találtak, kettőt az épületben, kettőt a közeli halomban. Nagymacskához tartozó csontokat azonban nem találtak, ami komoly fejtörést okozott a szakértőknek. Redding több, az Óbirodalom korából származó rajzot is szemügyre vett, amelyek i. e. 2649 és 2150 között készültek. Az ábrákon látható magasabb társadalmi rangú, főként a királyi családból származó személyek olyan leopárdbőrt viseltek, amelyhez a nagymacska feje is hozzátartozott. A kutató szerint ez megmagyarázhatja azt, hogy a villa környékéről miért nem kerültek elő leopárdcsontok: valószínűleg egyszerűen kiesett a „köpenyből” az a néhány fog, amelyet 4500 év elteltével most felfedeztek a régészek.
A kutatások szerint leopárdbőrt a magas rangú, úgynevezett szem-papok viseltek, akik hivatalosan a királyi ház tagjai is voltak, mondta Mark Lehner egyiptológus a Livesciencenek. Redding azt is furcsának találta, hogy a szarvasmarhacsontok között főleg hátsólábakat találtak, mellsőt alig - valamilyen oknál fogva a lakók kerülték a mellső lábak elfogyasztását. A rejtély megoldásához a kutató ismét az ősi rajzokhoz fordult, ahol számos példát talált arra nézve, hogy az egyiptomiak az állatok mellső lábait felajánlották az isteneknek, azonban a hátsó lábak esetében nem volt ilyen utalás. A lakók valószínűleg azt fogyasztották el az állatból, amely az áldozati szertartás után megmaradt belőle.
Ezen felfedezés nagy segítséget nyújthat a régészeknek az egyiptomi papok áldozati helyszíneinek, illetve lakóhelyeinek azonosításában. Mivel a ház környékén több tucat hátsó szarvasmarhalábat találtak, úgy vélik, a mellső lábak elvezethetik a kutatókat azokhoz a helyszínekhez, ahol az áldozati felajánlásokat tették az isteneknek. Még 2011-ben rábukkant Redding egy ilyen helyszínre, amely Menkauré fáraó lánya, Hentkauesz sírja közelében volt. Az első kutatások szerint ún. „papi szemetet” találtak ezen a területen, azonban még további elemzésekre és régészeti munkára lesz szükség.
A kutatók szerint egyfajta komplex épületegyüttessel lehet dolguk, ugyanis a „szemét” mellett egy nagyobb kikötő képe is kirajzolódott, ahol pékségeket és gabonatárolókat is felfedeztek. Úgy vélik, ez a komplexum azon város helyén épülhetett fel, amelyben egykoron Hafré (görög nevén: Khephrén) fáraó piramisának építtetői laktak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap