Így zajlott az elfelejtett fáraó sírjának feltárása
2014. január 22. 08:44
Mint ahogy arról a múlt héten beszámoltunk, amerikai régészek Abüdosz dél-egyiptomi régészeti lelőhelyen egy olyan fáraó sírját és csontvázát találták meg, akinek eddig a létezése sem volt ismert. A képeken a kutatócsapat munkáját, a feltárás folyamatát, valamit magát a fáraó maradványait láthatjuk.
Korábban
A kutatócsapat tagjai Szenebkaj király feltárásán dolgoznak, aki a második átmeneti korban, i. e. 1650 körül élt. Az uralkodó nevét megtalálták egy-egy kártusban a szarkofágján és a sírkamra falán.
Más királysíroktól eltérően a most feltárt temetkezési helyen nem találtak múmiát, csak egy 185 centiméteres csontvázat. A szakértők szerit Szenebkaj teste is be volt balzsamozva, azonban a sírrablók a tetemet megrongálták, s csontjait szétszórták.
A sérült testrészeket szétdobálták.
A több mint 3500 éves sírkamra falának színes festményei aránylag jó állapotban maradtak fenn. A kép bal oldalán lévő liba és a napkorong azt jelzi, hogy a fáraó a napisten, Ré gyermeke volt. A jobboldali ábra a fáraó nevét jelölte.
A freskón Neith, a vadászat, a háború és a bölcsesség istennője Nuttal, az égistennővel látható. Közösen őrködnek Szenebkaj fáraó kanópuszedényeit rejtő szentély felett.
Igényesen volt kifestve a fáraó sírkamrája.
Szenebkaj fáraó sírjának bejáratánál.
Az amerikai kutatók egyiptomi ásatói a frissen feltárt kamra mellett. Szenebkaj nyughelyét egyébként a szintén nemrégiben felfedezett I. Szobekhotep fáraó sírja mellett találták.
Így néz ki teljes egészében az amerikai Penn Múzeum sivatagi ásatása.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.