A padlásról kerültek elő a polgárháborús képek
2014. január 20. 18:27
Több száz, addig ismeretlen fotó került elő egy dél-vermonti ház padlásáról 1975-ben. A jó állapotban megmaradt felvételek az amerikai polgárháború örökségének fontos részeivé váltak.
Korábban
A fekete-fehér képeket egy amerikai testvérpár jóvoltából ismerhette meg a világ. Egyikőjük történésznek tanult, s a neves polgárháborús művész, Alfred Waud élő leszármazottait kutatta. A szálak Vermont déli részébe vezettek, ahol az egyik ház padlásán a kutató egy titokzatos ládát talált; ekkor felhívta és kikérte testvére, a fotóművészként dolgozó Terry Falk szakértelmét, majd a helyszínre siettek.
Terry családi fotókra és legfeljebb a helytörténészeknek fontos felvételekre számított, ám mint kiderült, a dobozokban talált, papírba csomagolt képek értékét finoman szólva is alábecsülte. A képek tökéletes állapotban kerültek elő - talán a padlás szárazsága óvta meg őket az enyészettől - , s igazi ritkaságok voltak közte: Alexander Gardnernek a Lincoln-merénylet konspirátorai kivégzéséről készített sorozata, Timothy H. O'Sullivan, Andrew Joseph Russell, vagy éppen a The Brady Studio munkái.
Hamarosan világossá vált, hogy a Falkék által felkutatott vermontiak nem a fotósok, hanem az illusztrátorként dolgozó Waud leszármazottai. A művész ugyanis munkája során jó kapcsolatba került a fotográfusokkal, akiktől megkapta a felvételeket, a gyűjtemény - amelyben a későbbi időkből is maradtak szép számmal értékes korlenyomatok - pedig a Waud család tulajdonában maradt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.