10 tény Gandhiról
2013. december 9. 10:11
1. A polgári engedetlenségi mozgalom atyja, India függetlenségi mozgalmának vezére, Mohandász Karamcsand Gandhi (1869-1948) a 20. század egyik legnagyobb hatású történelmi személyisége volt.
2. Gandhi 1893-tól 1914-ig Dél-Afrikában dolgozott ügyvédként. Az itt átélt faji diszkriminációra adott válaszul alakította ki az erőszakmentes ellenállás (Satyagraha) koncepcióját, amelyet sikerrel alkalmazott a brit hatóságokkal szemben Indiában.
3. Gandhi gyerekként annyira visszahúzódó volt, hogy sokszor inkább hazafutott az iskolából, csak ne kelljen beszélgetnie senkivel.
4. Bár meglett volna rá a lehetősége, az egyszerűséget kedvelő Gandhi sohasem utazott repülőn.
5. Gandhi 1908-tól rendszeres levelezést folytatott Lev Tolsztojjal az író 1910-ben bekövetkezett haláláig.
6. Gandhit életében négyszer, halála évében pedig posztumusz jelölték Nobel-békedíjra, de egyszer sem kapta meg az elismerést.
7. Gandhi vegetáriánus volt. Úgy tartotta, hogy egy ország erkölcsi fejlettségét nagyban tükrözi az, hogy az ott lakók hogyan bánnak az állataikkal.
8. Gandhi 1948-ban éhségsztrájkkal érte el, hogy India adja át a belőle kiszakadó Pakisztánnak a nemzeti vagyon neki járó részét.
9. Gandhit 1948. január 30-án egy hindu nacionalista ölte meg, mivel sérelmezte muszlimbarát tevékenységét, valamint azt, hogy – annak ellenére, hogy ellenezte – beletörődött Pakisztán Indiából történő kiválásába.
10. Gandhi hamvait több urnába osztották szét. Az urnákat részben India különböző részein állították ki, egyet Los Angelesben őriznek, de indiai és dél-afrikai folyókba, és a Nílus ugandai ágába is szórtak a hamvaiból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- A legnagyobb titokban dolgozták ki a szovjet–német megnemtámadási szerződést
- Többször kényszerült száműzetésbe élete során Lev Trockij
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A kurszki csata veszteségeit már nem tudta kiheverni a német hadsereg
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap