Elárverezik John Lennon gyerekkori otthonát
2013. október 29. 12:14 MTI
Elárverezik kedden Liverpoolban John Lennon első otthonát, ahol kisgyermekként élt. A Newcastle Roadon álló házért 250 ezer fontot (85 millió forintot) várnak.
A több mint harminc éve elhunyt egykori Beatles-tag 1940 és 1945 között, ötéves koráig lakott családjával a vöröstéglás épületben. A három hálószobás ház, amelyhez kis hátsó kert is tartozik, a jelenlegi tulajdonos szerint nem sokat változott: csaknem olyan, mint amikor még Lennon élt benne egy kőhajításnyira a Penny Lane-től, amelyet később egy Beatles-szám is megörökített.
Az árverést kedden este rendezik a híres Cavern Clubban, ahol a Beatles a hatvanas években legsikeresebb számait játszotta. Az ingatlan árát előzetesen 150 és 250 ezer font (50-85 millió forint) közöttire becsülték, ami az ingatlanszakértők szerint nem szokatlan összeg egy házért a környéken.
Lennon 1940. október 9-én született Liverpoolban. Gyerekkorának második lakóhelyét, a liverpooli Menlove Avenue-n a brit műemlékvédelem (National Trust) vásárolta meg, amely a közelmúltban közölte, hogy a Newcastle Road-i házra nem kíván licitálni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap