Nők voltak az első barlangrajz-készítők
2013. október 16. 08:51
Többségében a szebbik nem tagjai készítették a legkorábbi barlangrajzokat - sugallja egy új kutatás, amely kéznyomatok alapján jutott erre a következtetésre. A legtöbb kutató eddig úgy gondolta, az őskori művészek férfiak voltak, így ez a kutatás évtizedes régészeti dogmát borít fel.
Korábban
Dean Snow, a Pennsylvania Állami Egyetem régésze franciaországi és spanyolországi barlangok rajzait elemezte kutatása során. Az archeológus a rajzok mellett talált kéznyomokat összehasonlítva úgy vélekedett, hogy az őskori művészek háromnegyede – bármennyire is meglepő – nő volt.
A régészek eddig több száz kéznyomot találtak világszerte a barlangok falain. Mivel ezeken sok nagyvad – bölény, rénszarvas, lovak, gyapjús mamutok – szerepel, a kutatók azt feltételezték, hogy az alkotók bizonyára maguk a (férfi) vadászok voltak, akik így akarták megörökíteni tetteiket, vagy mert – varázserőt tulajdonítva rajzaiknak – növelni kívánták vadászataik sikerességét.
„A legtöbb vadászó-gyűjtögető társadalomban a férfiak vadásztak. Sok esetben azonban a nők cipelték a táborba a húst, s őket legalább annyire foglalkoztatta a vadászat sikere, mint a férfiakat” – fejtette ki Snow. A régész több mint egy évtizede kezdte el kutatni az ősi kéznyomok titkát, mikor találkozott John Manning munkájával. A brit biológus korábban felfedezte, hogy a nők és férfiak keze az ujjaik hosszában különbözik egymástól: a nők gyűrűs- és mutatóujja nagyjából ugyanakkora, míg a férfiak gyűrűsujja nagyobb a mutatóujjnál.
Egy nappal a tanulmány elolvasása után került Snow kezébe egy 40 éves könyv, amelynek belső borítóján a híres dél-franciaországi Pech Merle barlangban talált barlangrajz és egy színes kéznyom található. Snow felismerte: Manning tanulmánya alapján biztosan női kéz látható a képen.
Az American Antiquity című folyóiratban közölt tanulmányában Snow több száz, az európai barlangokban talált kéznyomot vett górcső alá, legtöbbjük azonban túlságosan elmosódott és fakó volt ahhoz, hogy elemezni lehessen. Snow végül 32 olyan rajzot talált (ebből tizenhatot a spanyolországi El Castillo barlangból), amely elég éles volt: ezekből 24 bizonyult női kéznek, azaz a vizsgált rajzok háromnegyedét nők készítették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap