Művészeti pályázat a madéfalvi vérengzés 250. évfordulójára
2013. október 8. 17:58 MTI
Hivatásos képzőművészeknek hirdetett pályázatot a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókintézménye és a székelyföldi Madéfalva (Siculeni) polgármesteri hivatala a madéfalvi vérengzés által ihletett műalkotások elkészítésére, a tragikus történelmi esemény közelgő 250. évfordulója alkalmából.
Korábban
A pályázati felhívás szerint az év végéig lehet újonnan elkészített munkákkal pályázni klasszikus műfajokban (festészet, grafika, szobrászat), valamint kortárs médiumok (fotó, film, videó, egyéb) kategóriájában.
"A pályázat célja olyan klasszikus és kortárs művészeti eszközökkel létrehozott műalkotások megszületésének serkentése, amelyek személyes és közösségi, szimbolikus vagy konkrét, kérdésfeltevő, illetve értelmező módon fogalmazzák újra, és helyezik el a tragikus madéfalvi történelmi eseményt a 21. századi kollektív nemzeti emlékezetben" - áll a felhívásban.
A beérkezett pályamunkákat képzőművészekből, művészettörténészekből és a pályázatot kiíró intézmények egy-egy képviselőjéből álló tizenegy tagú bizottság bírálja el. Mindkét kategória nyertes művét ezer euró (300 ezer forint) értékű díjjal jutalmazzák. A bíráló bizottság által kiválasztott műveket először Madéfalván állítják ki 2014 januárjában, majd az év hátralévő részében más erdélyi és magyarországi kiállítóhelyeken is bemutatják.
Az 1764. január 7-i madéfalvi vérengzés siculitidium (székelygyilkosság), illetve madéfalvi veszedelem néven ivódott be a köztudatba. Mária Terézia uralkodása idején Siskovics József altábornagy parancsára a császári sereg váratlanul rátámadt a kiváltságaik megszüntetése ellen tiltakozó Madéfalván gyülekező székelyekre. A támadásban mintegy 400 ember halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.