Feltárták Drégely várának ágyútornyát
2013. szeptember 30. 10:27 MTI
Jövőre állagmegóvás és részleges újjáépítés kezdődik Drégely várának ágyútornyán, ezért pontos kiterjedésének meghatározása, illetve a leletek feltárása céljából ásatások zajlottak szeptember végén a helyszínen - tájékoztatta Mordovin Maxim régész az MTI-t.
Korábban
Az ELTE Régészettudományi Intézetének tanársegédje elmondta, hogy a vár déli oldalán, a török előrenyomulás megállítására még a magyarok építették az ágyútornyot, nem sokkal az 1552. évi ostrom előtt. Egy falszakaszt már korábban feltártak, most viszont sikerült kiegészíteni az építmény alaprajzát.
"A falmaradványokon lőrések láthatók, faragott köveket is találtunk. Az 1552-es török ostromra egyértelműen utaló, égett tapasztásdarabok és falmaradványok is előkerültek, egy szemeskályha cseréptöredékeivel együtt. Ezek jó állapotban vannak, egészen biztos, hogy lesznek közöttük összerakható és restaurálható elemek." Mordovin Maxim hozzátette: az ágyútorony körül rengeteg puskagolyót is találtak, számszeríj nyílhegyekkel együtt. Előkerültek XVI. századi érmek is, ezek pontos kormeghatározása még nem történt meg: ehhez előbb meg kell tisztítani őket.
Igazi érdekesség, hogy a leletek között van egy Árpád-kori gyűrű is, ezt évszázadokkal korábban veszíthette el a tulajdonosa. A legértékesebb lelet egy 15. századi, öntött bronz gyertyatartó, amiről egyelőre nem tudni, hogyan került az ágyútorony közelébe. "A fő cél a felújítás miatt az alapfalak feltárása volt, ehhez képest az ásatás értékes leleteket eredményezett" - mondta az ELTE régésze.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap