Befejeződött a Tádzs Mahalt inspiráló síremlék felújítása
2013. szeptember 19. 10:25 MTI
Újra régi fényében ragyog Humájun császár síremléke Újdelhiben: a világörökségi helyszínek közé tartozó 16. századi épületegyüttes a mogul építészet számos remekművét inspirálta, köztük a Tádzs Mahalt is.
Korábban
Az Aga Khán Kulturális Alap és az ország kulturális emlékműveinek régészeti tanulmányozásáért, illetve megóvásáért felelős Archaeological Survey of India nevű hivatal együttműködésével megvalósult felújítás hat évig tartott. A munkálatok során egymillió kilogramm betont és több ezer négyzetméternyi cementet távolítottak el a sírból, annak bejárataiból, pavilonjaiból és elkerített területeiről.
A síremlékhez kapcsolódó, illetve annak közelében lévő épületeket is helyreállították. A restauráció befejezése alkalmából rendezett szerdai ceremónia díszvendége az indiai miniszterelnök, Manmohan Szingh volt. Az UNESCO szerint Humájun császár síremléke annak köszönheti kiemelkedő kulturális jelentőségét, hogy ez volt az első kert övezte sír az indiai szubkontinensen és kiváló példája a mogul építészet fejlődésének.
Humájun (1508-1556) volt India második mogul uralkodója. Síremlékét özvegye parancsára építették 1569-1570 folyamán, 14 évvel a császár halála után. Később az uralkodói család más tagjait is itt helyezték örök nyugalomra. A területen nagyjából 150 sír található.
A síremlék inspirálta az Agrában lévő Tádzs Mahalt, amelyet Sáh Dzsahán mogul uralkodó építtette feleségének 1631 és 1648 között. "Humájun beutazta az iszlám világot, különös tekintettel Perzsiára és Közép-Ázsiára, és olyan ötletekkel tért haza, amelyeket később a sírja megépítésénél is alkalmaztak" - húzta alá az UNESCO.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap