Nem mindig hatottak Churchill beszédei
2013. augusztus 29. 09:10
Egy brit történész megkérdőjelezte azt a közkeletű vélekedést, amely szerint Winston Churchill brit kormányfő háborús beszédei mindig lelkesítően hatottak volna a világháborútól elcsigázott angolokra.
Korábban
Richard Toye kormányzati dokumentumokat, felméréseket és naplókat olvasott át, hogy felmérje, hogyan fogadta Nagy-Britannia és a világ közvéleménye a britek háborús miniszterelnökének nagy ívű, ma is sokat idézett beszédeit. A történész kiemelte, hogy Churchill korai előadásai „egyáltalán nem ismertek”, sőt az 1940. június 18-án elhangzott Their finest hour című beszéd idején állítólag az emberek többsége szerint egyenesen részeg volt az italt köztudottan soha meg nem vető politikus (erről itt és itt olvashat).
Toye, az Exeteri Egyetem történelem tanszékének oktatója elismeri, hogy volt olyan pillanat, amikor Churchill izgatottságot és lelkesedést váltott ki az emberekből, de sokszor csalódottságot okozott és kritikát vont maga után egy-egy nagy hatású beszéd. „Kevés bizonyíték van arra, hogy döntő változás állt volna be a britek magatartásában a háborús erőfeszítést illetően” – fogalmazott a történészprofesszor.
Toye úgy látja, az, hogy a beszédeket eltérően fogadták, a kanonizált nemzeti mítosz „maszatolta” el: a kutató erre a következtetésre az után jutott, hogy megvizsgálta a Mass Observation nevű társadalomkutató szervezet birtokában levő naplókat, amelyekben arra kérték az embereket, hogy mondják el véleményüket a körülöttük levő személyekről, de Toye megvizsgálta a háborús, 1946-ig fennálló Információs Minisztérium (MOI) belső hírszerzési (Home Intelligence Division) anyagait is.
Az angolok – Toye kutatása szerint – csak a beszédek egy részével voltak elégedettek, és gyakran megváltoztatták véleményüket egy-egy újsághírt olvasva vagy másokkal beszélgetve. Churchill egyébként maga fogalmazta meg írásait, legtöbbjüket chartwelli (Kent megye) otthonában. Toye új könyvében kifejti, hogy Churchill mindig a kormány tanácsainak megfelelően, a kabinet nézeteihez igazítva írta meg azokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- A Városliget mellé tervezték a Hungaroringet, de végül Mogyoródra került a száguldó cirkusz
- A pályán és a pályán kívül is gentlemannek bizonyult Billy Wright
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle
- Tíz dokumentumfilm a magyar sport legendáiról
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.