Megnyílik a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
2013. augusztus 29. 13:11 MTI
Korábban
Kortárs, minőségi, találkozási pont, szolgáltatás
Kőrösi Orsolya elmondta: a Capa-hagyaték megvásárlásakor az állam szerződésben vállalt kötelezettséget a fotóközpont létrehozására, ez a terv valósul most meg hosszú előkészítő munka nyomán. A központ a szeptember közepén induló felújítási munkák után a 100. születésnaphoz kapcsolódó október 21-iki Capa-fiestával nyitja meg kapuit. Erre az időpontra részben elkészül, és ettől kezdve működni fog.
A vezető célja, hogy a fotográfiai szakmával közösen hozza létre az intézményt, ezért szakmai találkozót is összehívott, amelyen bemutatják elképzeléseiket és várják a javaslatokat. Kőrösi Orsolya komplex rendezvényterem létrehozásáról beszélt, és arról, hogy a magyar fotográfusok nemzetközi kapcsolatrendszerének kiterjesztése is fontos céljuk. Küldetésükről szólva a kortárs, a minőségi, a találkozási pont és a szolgáltatás szavakat említette.
"A Mai Manó Ház végre a helyére kerül" - mondta, hozzátéve, hogy ami eddig heroikus erőfeszítéssel próbált központi szerepet betölteni, most meg tudja találni valódi helyét, hiszen különleges, minőségi, intim helye a fotográfiának. A két intézmény egymást kiegészítve működhet ezentúl. A vezető várja az együttműködést a 2018-ban nyíló Magyar Fotográfiai Múzeummal.
Szólt arról, hogy Budapest ikonikus képzőművészeti helye volt az Ernst Múzeum, amely az elmúlt években a kortárs fotográfia kiállítóhelyévé vált. Hozzátette: a múzeum továbbra is a kortárs képzőművészet, ennek részeként a kortárs fotográfia helye lesz. Úgy vélte, a fotográfia az elmúlt években otthon volt ebben a házban, ezért választották ezt a helyszínt.
A szomszédos, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő Tivolival kapcsolatos kérdésre Kőrösi Orsolya azt mondta, foglalkoznak a központ kiegészítésének, együttműködéseinek lehetőségeivel, azzal, miként tud egy kulturális térként működni ez a ház. Mint elhangzott, az oktatás 2014 tavaszán indul be, széles spektrumú képzést szeretnének megvalósítani, a professzionálistól a nagyközönségnek szervezett kurzusokig.
A Műcsarnoktól 2013 augusztusában került el az Ernst Múzeum vagyonkezelői joga, hogy a Nagymezői utcai kiállítóhely a Robert Capa Központnak adjon otthont.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.