Doppingolhattak az Aranycsapatot legyőző németek
2013. augusztus 5. 18:21 MTI
Nemcsak az NDK-ban, hanem az egykori NSZK-ban is volt államilag finanszírozott, rendszerszerű doppingolás az élsportban egy német tanulmány szerint, amelynek alapján az Aranycsapatot legyőző nyugatnémet válogatott sikerében is lehetett szerepe teljesítményfokozó szernek az 1954-es labdarúgó világbajnokság döntőjében.
Korábban
A politika szolgálatába állított élsport
A Németországban berni csodaként emlegetett győzelemmel kapcsolatban nem először vetődik fel, hogy a nyugatnémet labdarúgók teljesítményfokozó szert használtak. A Die Zeit című hetilap például 2010-ben számolt be egy kutatásra hivatkozva arról, hogy a nyugatnémet válogatott több tagja pervitininjekciót kapott az 1954-es berni döntő szünetében. A mérkőzést végül az Aranycsapat 3-2-re elveszítette.
Az összpontosító- és teljesítőképességet serkentő pervitin használatára utaló adatokat egy 2008-ban indult kutatás során tárták fel német szakértők. Munkájuk három év után ismét a német sajtó témái közé került, miután a Süddeutsche Zeitung című lap a hét végén több új részletet ismertetett a régen lezárt, de nyilvánosságra nem hozott anyagból, ami újraindította a diskurzust arról, hogy mennyire volt jellemző az NSZK-ra az élsportolók állami szervezésű doppingolása.
Az köztudomású, hogy az NDK-ban a pártállam irányításával rendszerszerűen doppingolták az élsportolókat számos sportágban. A berlini Humboldt Egyetem (HU) kutatócsoportjának tanulmánya alapján az NSZK-ban is működött hasonló rendszer. Teljesítményfokozó szert használtak például az 1966-os labdarúgó világbajnokságon szereplő válogatottnál, és az evezősöknél az 1976-os montreali olimpián - állítják a berlini szakértők.
Legkésőbb a hetvenes évek elejére állami finanszírozású, rendszerszerűen működő doppingprogram alakult ki az NSZK-ban. Az országos sporttudományi intézet (BISp) szervezésében összesen 516 kutatási projektet hajtottak végre. A cél az volt, hogy minél sikeresebb legyen a politika szolgálatába állított élsport. A kutatók szerint az is előfordult, hogy kiskorúakat kezeltek a nemzetközi tiltólistákon szereplő készítményekkel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap